Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1933. szeptember

11 visszatérése és a freivögeleskedés teljes megszűnése. Miikor a német evangélikus egyház átalakulását szemlélem, úgy tetszik nékem, mintha azt az emberi látnám, aki a tétlenkedő álmából hirtelen (felébred, magára eszmél, s elhanyagolt munkájának nekidűl. Ha nekidűlését látom, mit kifogásoljam, hogy nagy sietségében más kabátot kapott magára, mint amilyet eddig hordott, s amilyenben őt eddig láttam. A kabátot könnyű kicserélni, csak a munka lüktessen hatalmas erővel. A munka, amely életek boldogságáért folyik itt e földön és lelkek boldogságáért folyik az örökkévalóságban. Én nem féltem az evangéliumot a német nép kezében és szívében, mert ezt a népet a 450 évvel ezelőtt megindított bölcső és az 1900 évvel ezelőtt felállított kereszt örökre elkötelezte az evangélium szolgálatára és képviseletére. Ez a kötelezés pedig nekünk is szól. Senki sem mondhatja, hogy ma nincsenek meg a törvény által biztosított lehetőségek az egyházban rejlő valláserkölcsi erők teljes kifejtésére és szabad érvényesítésére. Fájdalommal kell azonban megállapítanom, hogy az államhatalom részéről rniég mindig nem kapjuk meg azt a támogatást, amelyre az egyházunkban és híveinkben meglévő erkölcsi erők érvényesítésének kifejtésére szükségűnk ;van. Hogy a sok bántó jelenség közül csak kettőt említsék, merőben érthetetlen, hogy amikor a házasság intézménye ellen való izgatás büntetendő cselekmény, iáikkor az államhatalom egykedvűen tűri, hogy az állampolgárok nagy részének tisztes házasságát nyilvánosan becsméreljék és gyalázzák. Az is országos törvény, hogy minden egyház köteles a maga híveinek vallástanításáról gondoskodni. Mégis eltűri és hallgatagon támogatja iaz államhatalom azt a kulturáltamban lehetetlen gyakorlatot, hogy nyilvánossági joggal bíró egyes iskolákban a protestáns hitoktatóinak törvényes kötelességeik teljesítését lehetetlenné teszik. Ez a magatartás sem a törvények tekintélyének és egyetemes kötelezésének, sem a felekezetek törvényben megállapított és biztosított egyenjogúságának és viszonosságának meg nein felel. Ámde magunk is sokszor vétünk egyházunk érdekei ellen. Az autonómiát sokan vétkes félszegséggel kezelik és értelmezik. Vannak, akik azt hiszik, hogy az autonómia jog az egyház mellőzésére, lehetőség a tekintélyek rombolására, alkalom az intézmények ás intézkedések egyéni bírálgatására, tér és mező a rend te'szésszerű bontogatására. Vannak, akik nem akarják megérteni, hogy az autonómia szent alkalom teljesen önzetlen és buzgóságot igazoló és buzgóságot árasztó építő egyházi munkára. Az autonómia az a munkamező, amelyen nem kirobbanó emberi szenvedélyek, hanem hitből táplálkozó lelki erők küzdenek és érvényesülnek az evangélium igazainak szolgálatában. A római katolikus egyiház agilitását neun szabad mindig támadásnak minősíteni. Érvényesülés az, amit utánozni, és amivel versenyre kelni nemcsak egyházi, hanem nemzeti érdek is. Sajnos, hogy a római klatolikus egyház agilitásának reánk nézve az a szomorú következménye, íhogy naprólnapra pusztulunk. A pusztulást azonban a panaszkodásnak még oly hangos és még oly gyakori szava sem állítja meg. Annak csak egy biztos gátja van.- a komoly és önmegtagadó egyházi munka és a testvéri összeforrás. Tisztelt Közgyűlés! Nem egyszer emeltem már fel könyörgő szavamat, hogy hagyjuk el a magunk amúgy is szűk körében a bírálgatásuk, borstörések és a kákán is csomót kereső kellemetlenkedések gyermekes szokását. Hiszen minden ember életében és minden emberi intézmény mlűködésében vannlak kifogásolható tünetek. Még a bírálgatókóban is. De ne azon tapadjon meg a szemünk, hogy mit kifogásolhatunk, hanem arra irányuljon, hogy miben lehetünk testvéri munkatársai az egyházat építeni