Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1926. október

visszamenőleg az 1925. évre és az 1926. évre vonatkozólag elha­tározott felemelését az 1927. évre is hatályban tartja s felhívja az egyházmegyéket, hogy miután a kathedratikum Jdvetése az 1926. és 1927. évekre már az egyházmegyék jelenlegi lélekszáma alapján revideáltatott, tehát az erészbeni sérelmek orvosoltattak, tekintettel továbbá arra, hogy ebből az adóból egy lélekre mindössze 600 papír­korona, vagyis csak 5 fillér esik és ennek a mérsékelt adótehernek csupán felerésze szolgál a kerület megnövekedett szükségleteinek részbeni fedezésére, míg másik fele az egyházmegyék közigazgatási szükégleteinek ugyancsak felemelt fedezetét képezi, — a kathedrati­kumnak pontos befizetése és a hátrálékok haladéktalan kiegyenlítése iránt intézkedjenek. A kerületi közgyűlés az 1927. évi költségvetést tudomásul veszi. Tekintettel azonban arra a remélt lehetőségre, hogy az egyetemes közgyűlés a kerület részére járó közigazgatási állam­segélyt, az államsegélynek az új állami költségvetési évre történt felemelése folytán magasabb összegben fogja kiutalni, mint amily összegben az a kerületi költségvetés fedezeti oldalán a VI. tételben előirányoztatott, — a kerületi közgyűlés felhatalmazza a pénzügyi bizottságot arra, hogy a remélt többlet terhére — amennyiben ez az egyetemes közgyűlés által megállapíttatik, — megfelelő segélye­ket folyósíttasson azon intézmények javára is, melyeknek kérvényei, illetve szükségletei az 1927. évi költségvetés összeállításánál fedezet hiányában még figyelembe vehetők nem voltak. Egyben a kerületi közgyűlés arra való tekintettel, hogy a bányai egyházkerület lélekszáma mintegy felét teszi ki az egész jelenlegi magyarhoni evangélikus lakosságnak és a kerületbeli híveknek pusztákon és távoli tanyákon lakó jelentékeny része behatóbb és a sajátos alföldi viszonyok folytán költségesebb gon­dozást igényel, — az előző évben is előterjesztett kérelmének megismétlésével újból is kéri az egyetemes közgyűlést, hogy a közigazgatási államsegély kulcsát újból és pedig a lélekszám tekintetbevételével állapítsa meg, hogy az egyházkerület a szórvá­nyoknak missziói egyházakba való tömörítését és a már gondozott egyházaknak anyásodási törekvéseit nagyobb erővel istápolhassa. Végül arra való tekintettel, hogy az Alföldön szétszórt és nehezen megközelíthető hívek száma a hiányos gondozás következté­ben évről-évre apad, — a kerületi közgyűlés az immár halasztha­tatlanná vált és egyetemes érdekű mentési akció sikere érdeké­ben felhívja az egyetemes pénzügyi bizottság figyelmét arra, hogy az egyetemes igazgatás körében eszközölhető esetleges megtakarí­tások révén is igyekezzen a több oldalról veszélyeztetett alföldi egyházépítés céljaira nagyobb összeget juttatni. A szarvasi Luther-Árvaház kérvényét a kerületi közgyűlés az egyetemes közgyűléshez pártolólag felterjeszti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom