Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930
1924. szeptember
45 teljesen elpusztította, a másik meg összedőlt. A kis gyülekezet, a 59 legnagyobb áldozatkészség mellett, iskoláját csak ugy tudta újra felépíteni, hogy nagyösszegü kölcsönt vett fel. Ez adósságából származó kötelezettségeinek eleget tenni nem tud s evégből a kerülettől mérsékelt kamatozásra nagyobb kölcsönt kér, rövid lejáratra. A kerületnek kölcsönkihelyezésre tőkéje nincsen, az apostagi gyülekezetet pedig nehéz helyzetéből kimenteni okvetlen szükséges. A bizottság tehát javasolja a ker. gyűlésnek, hogy ezen 10.000,000 K-t most ne ossza szét, hanem adja azt megfelelő biztosíték mellett az apostagi gyülekezetnek (mérsékelt kamatra) rövid lejáratú kölcsönképen. 9. Elnöklő püspök ur jelenti, hogy a Baldácsy-alapból a kerület még az idén további 60 millió korona bevételre számíthat s javasolja, hogy a bizottság ezen összeg elosztása felől most ne határozzon. Kéri az espereseket, hogy a felosztására vonatkozólag javaslataikat az egyetemes gyűlésig készítsék el, amikor is a döntést közös megbeszélés kapcsán fogják meghozni. A kerületi közgyűlés a jegyzőkönyv 2. és 8. pontját tudomásul veszi, a segélyeknek évközben történt kiosztását jóváhagyólag tudomásul veszi, a még ki nem osztott osztalék felosztására vonatkozó bizottsági javaslatot elfogadja s határozat erejére emeli és utasítja a kerületi pénztárost, hogy a megszavazott segélyösszegeket a segélyezetteknek fizesse ki. Egyben a fennmaradt 10 millió K-t az apostagi gyülekezet részére egyelőre egy évre folyósítandó kamatmentes kölcsön gyanánt kiutalja. 60. Tárgyaltatott a számvevőszéknek az 1923. évi zárószámadásokra és az 1925. évi költségelőirányzatokra vonatkozó jelentése. Az előterjesztett javaslatok értelmében a kerületi közgyűlés a) a csanád—csongrádi, a békési és a budapesti egyházmegyék zárószámadásait és költségvetéseit változatlanul tudomásul veszi; b) az arad—békési egyházmegye zárószámadását és költségvetését — melyeknek közgyűlési letárgyalása igazolva nem lett — a hiányok pótlása, az iratok sürgős kiegészítése s a kerületi elnökséghez való újbóli felterjesztése végett az egyházmegyének visszaadja; c) a régi pestmegyei egyházmegye esperesét felhívja, hogy az egyházmegye három részre osztásának időpontjáig terjedő zárószámadást, a megmaradt vagyonnak miként történt felosztását s az erre vonatkozó közgyűlési határozatot az egyházkerület elnökségéhez haladéktalanul terjessze be;