Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1929. október

95 Február 2-án Klotildligeten megtartottuk a rendes évi közgyűlést. Vidéki tagjaink közül is többen feljöttek ez alkalomra. A résztvevők száma összesen 107 volt. Azok közül, akik személyesen nem jöhettek, sokan küldtek üdvözletet s bizonyára mindannyian együtt voltak velünk lélekben. Ének és ima után elnökünk II. Kor. 4 : 2 alapján rövid bibliamagy'arázatot tartott s ezzel megnyitotta a gyűlést. Az évi jelentés és a pénztári jelentés felolvasása, majd a szükséges választások meg­ejtése képezték a közgyűlés főbb tárgyait. Megint tapasztalhattuk azt, hogy ami rendszerint csak száraz, hivatalos aktus szokott lenni, számunkra ünneppé tehette az Űr jelenléte. Délután úrvacsoravétel fejezte be az örömnapot. Bizonyos fontos ügyek elintézése szükségessé tette két rendkívüli közgyűlés tartását is. Március 25-én Budapesten folyt le az első, 76 tag részvételével. Ennek tárgyát a budapesti Knezits-utcai házrészvétel képezte. Bár nagyon hálásak vagyunk érte, hogy az Űr mindjárt a legelső időben kegyelmesen megsegített bennünket és használatra kaphattuk a Népszinház­utcai lakást, — mégis tagadhatatlan, hogy az idő múlásával, a munka növekedésével és ala­kulásával egyre tarthatatlanabb lesz ott a helyzet. Égető szükséggé vált a lakáskérdés. Több lakás megtekintése után, mikor már tapasztalatokat tehettünk arról, milyen nehéz lesz valami alkalmas helyiséget találni, — jutott tudomásunkra a Knezits-utcai házrész eladása. Bár anyagi erőnket messze felülhaladta a 16.000 pengő vételára, minden körülmény arra vallott, hogy számunkra ez az Űrnak az útja. Az egész vétel lefolytatása is e mellett tett bizonyságot. Ma az a helyzet, hogy az eladókkal szemben tartozás nincs. Az eddigi kiadás 17.712 P 30 f-t tett ki, amely kölcsönökből, adományokból és házbérjövedelemből fedezve van. A vétel meg­történte után beadtuk igényünket az egyik négyszobás lakásra. Sajnos, többrendbeli tárgya­lás után is — bár az elsőfokú bíróság a mi javunkra döntött —-, a másodfokú bíróság mégis elutasított bennünket, azzal a megokolással, hogy olyan egyesület, amelynek központja nincs Budapesten, lakást ott a maga számára nem igényelhet. Ügyünk az Űr kezében van és tudjuk, hogyha Ő valamit megtagad, a^ért teszi, mert jobbat tart fenn számunkra s így ezt a függő­ben levő kérdést is a maga idejében az Ő dicsőségére fogja elintézni. Ezért imádkozunk is. A második rendkívüli közgyűlést augusztus 9-én tartottuk, szintén Budapesten, 36 tag jelenlétében. Tárgya az az örvendetes esemény volt, hogy Heining József és neje bonyhádi tagjaink házukat és hozzátartozó telküket az egyesületnek ajándékozták, csupán a haszon­élvezeti jogot tartva fenn maguknak mindkettőjüknek halálukig. Nagy hálával fogadtuk ezt az ajándékot, még pedig két okból: egyrészt, mert ezáltal bonyhádi munkánk állandó haj­lékot talált, ami igen-igen sokat jelent nekünk, — másrészt, mert kedves tagjainknak ez az áldozata az Űr és az Ő ügye iránt való szeretetből saját indításukra történt és így bizonyosan sok áldást fog jelenteni számukra is. Egyesületi életünk örömnapjai közé tartoztak a lefolyt évben is a havi úrvacsoraosztások, mikor főképpen budapesti, de vidéki tagjaink közül is többen feljöttek, hogy velünk együtt részesülhessenek az Űrral és egymással való közösség áldásaiban. Egyesületi nagy konferenciánknak az elmúlt évben figyelemreméltó előzményei voltak. Elnökünk három év alatt szerzett tapasztalatai nyomán arra a meggyőződésre jutott, hogy nem vállalhatja a konferencia rendezését tovább is úgy, mint eddig, ponyvasátor felállítá­sával. Mindazok s így a választmány is, akik közelről ismerték az eddigi nehézségeket és veszélyeket^ nagy megértéssel fogadták a dolgot és örömmel tették magukévá elnökünknek azt az indítványát, hogy fából állandó fedélszint kellene készíttetni. Az ehhez szükséges helyet szeretett elnökünk készséggel ajánlotta fel használatra saját telkén. Egyesületünknek egy tagja pedig, aki ácsmester, önköltségi áron, saját munkájáért és fáradságáért semmit sem számítva, szeretetből vállalta az építést. A költségek e kedvezményes ajánlat mellett is, köve­zéssel együtt, 2530 pengőre rúgtak. Egyik választmányi tagunk azt indítványozta a közgyűlésnek, hogy a tagok 10—-10 pengőt adjanak a költségek fedezésére. A gyűjtés megindult. Sokáig elég lassan növekedett a pénzösszeg. Már nagyon közel volt az idő, amikor a konferenciai előkészületekhez kellett

Next

/
Oldalképek
Tartalom