Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1924. szeptember

39 ellen beadott felebbezésnek érdemi elbírálását a felebbező 49—51. által önmaga ellen kért fegyelmi eljárás jogerős elintézé­séig tartsa függőben. 50. Tárgyaltatott Fedák Jánosné budapesti lakosnak a buda­pesti egyházmegye által 1923. évi november 29-én a nők szava­zati joga tárgyában hozott közgyűlési határozat ellen beadott felebbezése. A kerületi közgyűlés a felebbezést — mely elkésett és nem kellő helyen adatott be — visszautasítja. 51. Tárgyaltatott Thomay József szegedi lelkésznek a csanád— csongrádi, egyházmegye f. évi augusztus hó 14-én tartott közgyűlé­sének 8. jzkvi pont alatt hozott azon határozata ellen beadott fel­lebbezése, amellyel dr. Réty József és társainak, valamint Thomay Józsefnek 1924. Julius 3-áról keltezett felebbezését visszautasította, ugyancsak Thomay Józsefnek 1924. junius 20-áról keltezett feleb­bezését pedig elutasította és a szegedi ev. egyházközségnek az 1924. évi junius hó 15-iki rendkívüli közgyűlésen hozott 2-ik számú határozatát jóváhagyta, amelyben a közgyűlés utasította az egyház­község elnökségét, hogy Thomay József ellen szolgálatképtelenség miatt állásától való felmentése iránt adjon be az egyházmegyei törvényszékhez keresetet. A közgyűlés Thomay József felebbezésének helyt ad, a csanád—csongrádi egyházmegye f. évi augusztus hó 14-én tartott közgyűlésének 8. jzkvi pont alatt hozott határozatát feloldja és a szegedi egyházközség 1924. évi junius 15-én tartott rendkívüli közgyűlésének 2. jzkvi pont alatt hozott határozatát megsemmisíti, mert ugy Thomay József felebbezéséből, mint az egyházközségi közgyűlés jegyzőkönyvéből megállapítható, hogy a junius 15-iki közgyűlés tárgyául „a lelkészi hivatal ellátásának kérdése" volt kihirdetve, amiből az egyház hivei semmi­kép sem következtethettek arra, hogy a közgyűlésnek a lelkész nyugdíjazása, illetőleg állásától való felmentése iránti kereset benyújtása fogja tárgyát képezni. De fel kellett oldani az egyházmegye határozatát azért is, mert Thomay Józsefnek julius hó 3-án beadott felebbezését visszautasította, holott az csak kiegészítését képezte a junius hó 20-án beadott és a csanád—csongrádi egyház­megye espereséhez junius 23-án érkezett felebbezésnek, mely felebbezést tárgyalás alá kellett volna venni még akkor is, ha Thomay junius hó 20-án kelt felebbezését be nem adta volna, mert a junius 15-iki közgyűlésnek 2. jzkvi pont alatt hozott határozata, amelyből Thomay

Next

/
Oldalképek
Tartalom