Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1929. október

30 3. tarthatjuk helyesnek, hogy míg a népiskolai tanítók az állami 7-ik fizetési fokozatig felmehetnek, addig a magasabb képzettségű lelkészek az állami 10-ik és 9-ik fizetési fokozat arányában kapnak fizetéskiegészítést. Ezen a téren a jó rend, a kívánatos békesség, a köznyugalom és a tekintélytisztelet a méltányos kiegyenlítést követeli. Természetesen nem a tanítói javadalom leszállítása, hanem a lelkészi fizetéskiegészítés felemelése révén. Hiszem ,hogy a kultuszminiszter úr, akinek van szíve és megértése a kultúra munkásaival szemben, méltányolni fogja érveinket; miért is e tárgyban felirat intézését javaslom. De feliratot kell intéznünk egy másik ügyben is, melynek rendezését már ismételten kértük. Ez a tanítói nyugdíjjárulékok ügye. Ezektől az iskolafenntartó egyházközségeket mielőbb mentesíteni kell, mert ez a teher úgy anyagi, mint erkölcsi szempontból tarthatatlan. Anyagi szempontból azért, mert az egyházközségek költségvetését annyira megterheli, hogy a valláserkölcsi élet kifejtését megbénítja. Erkölcsi szempontból pedig azért, mert szemlátomást növeli az elégedetlenséget. Ennek a kérdésnek elintézetlen volta és a kultuszkormány már előbb is vázolt egyházpolitikai magatartása miatt az általános elégületlenség maholnap politikummá lesz. És nekem ezt a jelenséget közérdekből szóvá kell tennem. Mert kötelességem gátat vetni egy kialakulóban lévő veszedelmes hangulatnak. Az egyházközségek szervezkedésének nehezítése, a kongrua elmaradása, az evangélikus tanerők kinevezésének mellőzése, a tanítók nyugdíjjárulékának reánk hárítása és annak még késedelmi kamatokkal is megterhelése, más egyházaknak szinte pazar ellátása és erősítése, a mi egyházunknak pedig sokszor bántó mellőzése és gyengítése az evangélikus közvéleményben az államkormány felekezetieskedő magatartásának hitét táplálja. Az iskolákkal szemben tanúsított magatartást is a nép hajlandó arra magyarázni, hogy az állam az iskolákról való lemondásra akarja egyházunkat rákényszeríteni, csak azért, hogy azokat államosítsa és katolizálja. Ezzel a terjedő felfogással szemben úgy az államnak, mint az egyháznak sürgősen meg kell tennie kötelességét. Az állam kötelessége az, hogy tettekkel igazolja felekezeten felülálló elfogulatlanságát, az egyház kötelessége pedig az, hogy népünket kitartásra, józanságra, iskoláinak minden áron való megtartására buzdítsa. Végtére is a társadalom és az állam életéből majd elmúlik a rekatolizálni akaró láz és beáll ismét a józan, elfogulatlan, türelmes és összetöröttségünkhöz méltó megértő felfogás ideje, melyben minden egyház nyugodtan fejlődhetik és az állam közönséges java és előmenetele érdekében kifejtheti és szabadon érvényesítheti a benne rejlő erkölcsi erőket. De ehhez elsősorban az kell, hogy az államhatalom olyan legyen, mint az édesanya: valamennyi gyermekét egyformán szeresse és gondozza s ha mégis különbséget tesz a gyermekei közt, tegye azt a gyengébb érdekében, akit nagyobb szeretettel vesz körül, több és nagyobb gondossággal erősít, mert a gyengébbnek van nagyobb gondviselésre és gyöngédebb szeretetre szüksége. És mi türelemmel és bizalommal várjuk ennek a bölcs szeretetnek megnyilatkozását. Addig azonban a nyugdíjjárulékok ügyében az egyetemes egyház útján, a református testvérekkel együtt új felterjesztést kell intéznünk, és