Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1929. október

21 geket híven, a hazám és egyházam érdeke által parancsolt cél öntudatos és buzgó szolgálása által kívánom teljesíteni. Alig pár hónapja történt beiktatásom alkalmával a hivatali hatáskörömbe esö kérdések, intézmények egész komplexumával vonatkozásban volt szerencsém azokat a gondolatokat, és irányelveket, amelyek tisztemben vezérelni fognak ismertetni, egyrészt ebből az okból, másrészt azért, mert Egyházunk és hazánk érdeke ebben a pillanatban két vonatkozásban kíván különös figyelmet és gondosságot, méltóztassék nekem megengedni, hogy egy pár szóval, egy pár gondolattal rávilágítsak a hitélet, a hitbeli meggyőződés fokozásának szükségessége által parancsolt kötelességeinkre, másodsorban a mindinkább élénkülő felekezeti villongások káros és veszélyes következményeire. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Ügy az egyénnek, mint bármely köztestületnek, így az egyháznak is, az emberi társadalomban való ranghelyét a kultúrált világban nem az egyén fizikai ereje, nem a testület számbeli mennyisége adja meg csupán, hanem úgy az egyén, mint a testület erkölcsi és kultúrális tartalma az az értékhatározó tényező, amely a testileg gyenge egyént vezérli, a számbelileg kisebb közületet szellemi irányítóvá teszi. Ma, amikor egy megcsonkított állami élet, modus vivendijének szabályaként az emberek hovatartozóságuk % arányában állhatnak csak ki az életbe való megindulásnál, ma igen tisztelt Közgyűlés a csonkítás folytán elvesztett pozíciónk visszaszerzésének eszköze egyedül erkölcsi és szellemi javainknak a növelése. A több, a mélyebb, az igazabb hit és erkölcs, a bensőségesebb egyházi élet, a mind több és több tudás azok a tényezők, amelyek a mi számbeli erőink hiányát pótolhatják. Amikor én hitről, a vallásról szólok, ez alatt én az őszinte, igaz meggyőződésből fakadó, öntudatos lelki állásfoglalást értem. Amikor pedig több tudásról beszélek, nem csupán a bizonyítvány által jelzett, hanem méginkább a gyakorlati élet által megmért, elismert, érvényesülni képes tudást értem. Ebből a felfogásból kifolyólag az erőgyarapítás főeszközének a hitben való meggyőződést, a vallásos érzés mélyebbé, igazabbá válását tartom. A kötelességet tehát e téren abban keresem, hogy elsősorban inkább meglévő seregünk minőségének fokozására, mint ingatag meggyőződésű, lelkivilágában nem megállapodott új sereg szerzésére kell törekednünk. Hogy a mi egyházunk a több hit, a több meggyőződés és több cselekvésre vonatkozó kötelességének megfelelhessen, ahhoz az szükséges, hogy egyházunk tagjai hitükben öntudatosabbakká, cselekvésükben hatékonyabbá, eredményesebbé váljanak. Napról-napra látjuk, tapasztaljuk azt a munkát, amely más felekezeteken belül az egyház világi tagjainak bevonásával folyik, egyedül a mi területeinken honol méla csend, egyedül mi vagyunk azok, akik az egyházi élet renais-