Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1926. október

11 lásos esték keretében a Luther-Szövetség és a nőegyletek újítsák fel, hogy a 5, hithűség e réven is erősödjék híveinkben. Mert bizony mondom, nagy szükségünk van a hithüség fokozására. Új világ van körülöttünk keletkezőben. Ez új világ versenyében csak az erősek maradhatnak meg Minket Isten megtartó kegyelmén kívül csak híveink hűsége és buzgósága éltet. Ezért teljes komolysággal kötöm lelkészeink és tanítóink lelkére, hogy fokozott kitartással és bölcs céltudatossággal erősítsék az egyház híveinek a hűségét. Ma az evangélikus lelkésznek és tanítónak nem lehet fontosabb feladata, mint lelkeket nevelni a jövendők oszlopaivá. Mert a ma emberének arcán az erkölcsi halál sápadtsága ül. S mikor már történelmi evangélikus családok sarjadékai is elalkudják gyermekeik lelkétől az apák véráldozatokkal szerzett hitbeli örökét, akkor egyetlen evangélikus lelkész és tanító sem ismerhet fontosabb munkát és sürgősebb feladatot, mint menteni az elesni készülő lelkeket. Ezért a közgyűlés előtt is felhívom kerületünk összes lelkészeit és tanítóit, hogy a belmissziő munkáiban és a hívek gondozásában meg ne fáradjanak. A bel misszió irányítására vonatkozó mult évi előterjesztést pedig újólag mindenkinek a lelkére kötöm. Erre a lélekmentő és lélekerősítő munkára annál nagyobb szükségünk van, mert ma egy vértelen ellenreformáció korszakát éljük. Balgaság lenne ezt a szomorú valóságot fel nem ismerni, vagy éppen tetszelgő válveregetésért letagadni. Sajnálkozással, de a harcot nem félő bátorság nyíltságával állapítom meg, hogy szerencsétlen hazánkban a felekezetközi helyzet napról-napra romlik. A vallásbeli eltérés különben egészen természetes jelensége némely vidékeken egyenesen gyűlöletté fajult. Mikor legjobban kellene összefognunk, hogy a lelki és erkölcsi szanálás örömét megérhessük, mikor a külső integritás érdekében is a lelki integritás visszaállítására kellene tömörülnünk: a rövidlátók, az önzők és a hazafiatlanok éppen akkor izgágáskodnak legjobban, hogy ember és ember, polgár és polgár közé a felekezeti villongás ékét üssék. Széltében hangzik ugyan a jelszó, hogy csak a krisztusi lélek és a krisztusi erkölcs emelheti fel a porból a magyar nemzetet, de ennek a jelszónak maholnap semmi hitele nem lesz, merthogy éppen csak szó. A krisztusi lélek és krisztusi erkölcs csak úgy válhatik a nemzet fenntartó erejévé, ha mindenkinek a lelkét áthatja, mint erkölcsöt tisztító, testvériséget nevelő, türelmet, megértést és bizalmat teremtő erő. Téved tehát, aki azt hiszi, hogy a krisztusi lélek és a krisztusi erkölcs vagy éppen a nemzeti gondolat egy felekezet kereteibe — ha még oly hatalmas is az — beszorítható. Pedig éppen e téves felfogásból ered minden felekezeti villongás és minden, a békességet romboló pártos visszavonás. Sajnos, hogy még főpapi székekből sem látják meg ezt az igazságot. És a rossz példa nyomán a Jézus lelkét meg nem értő emberek ajkáról ma ismét hangzik a rövidlátás és az önhittség gyűlölködő szava: „Hálát adok neked Isten, hogy nem vagyok olyan, mint más emberek". És nem akarnak velünk még a nemzeti élet szent oltárainál sem együtt imádkozni. Vájjon mit szól ehhez onnét felülről az Úr? Majd meg püspöki székből adnak ki rendeletet, hogy a más egyház