Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922

1918. szeptember

86 63. Midőn kérjük, hogy a technikai nehézségekre való tekintettel a mellékelt kimutatások kinyomatását ez idén mellőzni szívesked­jék, tisztelettel javasoljuk: 1. méltóztassék a csanádalbertii és nagybánhegyesi, nem­különben a túróci iskolákra vonatkozó javaslatainkat elfogadni s a ker. elnökséget fölkérni, hogy ez ügyek sürgős voltára való tekintettel minél előbb a vallás- és közokt. m k. miniszternél sze­mélyesen eljárni szíveskedjék; 2. méltóztassék egyet, gyűlésünk útján a közélelmezési minisz­tériumhoz azzal a kéréssel fordulni, hogy a tanügy jól felfogott érdekében a tanítókat szorgalmi időben a rekvirálási munkák vég­zése alól lehetőleg mentesítve és egyébként is csak akkor s csak a község határain belül akkor vegye igénybe, ha a községben más arra alkalmas egyén nincsen; 3. hívja fel a ker. közgyűlés az egyházmegyék figyelmét, hogy dekanusokként az iskoláknak évközben való meglátogatásával egyes kiválóbb tanítókat bízzon meg, akik tapasztalataikról az alesperesnek írásbeli jelentést tenni kötelesek; végül 4. újítsa meg a ker. közgyűlés m. évi 5. pont alatt foglalt azon határozatát, hogy az em. tanügyi előadók jelentéseikben számszerűen jelezzék, hogy az iskolából kikerülő, nem magyar anyanyelvű tanulók hány °/o-a képes gondolatait szóval és írásban magyarúl kifejezni. Cinkota, 1918 szeptember 4. Blatniczky Pál egyházker. tanfelügyelő. A kerületi közgyűlés a jelentést tudomásul veszi és a statisztikai táblázatok kivételével ennek egész terjedel­mében való jegyzőkönyvbe iktatását elrendeli. A jelentésben foglalt és az iskolai bizottság által tett javaslatok nyomán a kerületi közgyűlés a következő határozatokat hozza: 1. felkéri az elnökséget, hogy a csanádalbertii, nagy­bánhegyesi és túróci iskolákra vonatkozólag — tekintettel az ügy sürgős voltára — a vallás- és közoktatásügyi miniszternél mielőbb járjon el; 2. megkeresi az egyetemes közgyűlést, hogy a köz­élelmezési minisztériumnál tegyen lépéseket, hogy a tan­ügy jól felfogott érdekében a tanítókat a szorgalmi időben a rekvirálási munkák végzése alól lehetőleg mentesítse és egyébként is csak akkor s csak a község határain belül vegye igénybe, ha a községben más, arra alkalmas egyén nem áll rendelkezésre;

Next

/
Oldalképek
Tartalom