Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922

1921. október

5 ismét talpra állítsuk és ily módon megteremtsük azt a lehetőséget, 1. hogy mindazt, amit elvesztettünk ismét visszaszerezhessük. A mi egyházunk is kénytelen a változott viszonyokkal számolni. Akkor, amikor az ellenséges szomszédok a nekik jutott országrészeket megszállották volt, azon elvi álláspontot foglaltuk el, hogy a magyarhoni evang. egyetemes egyház kötelékébe tartozó és tőlünk elszakított egyházak jogviszonya az egyetemes egyházzal szemben nem változott és ehhez képest sem az egyetemes közgyűlés, sem a mi kerületi közgyűlésünk nem tartották szükségesnek a megszállott területen lakó, de a megjelenésben gátolt tisztviselők és bizottsági tagok helyét másokkal betölteni. Ez a helyzet ma már annál kevésbé tartható fenn, mert az elszakadt területek jogilag és tényleg más állami fenhatóság alá kerülvén, az illető államok a területükön levő egyházak jogviszonyait önállóan és magyarországi egyetemes egyházunktól függetlenül rendezték, de szigorú büntetés terhe alatt egyenesen megtiltották nekik és tagjaiknak, hogy az anyaországgal bármi irányban az érintkezést továbbra is fenntartsák. Erre való tekintettel elszakadt híveink érdekében sem szabad őket azon veszélynek kitennünk, hogy önhibájukon kivül esetleg zaklatásoknak és üldöztetéseknek legyenek kitéve, azért, mert mi továbbra is hozzánk tartozóknak kívánjuk őket tekinteni és jegyzőkönyveinkben is tisztviselői vagy bizottsági tagsági minőségben szerepeltetjük őket. De másrészről egyházkerületünk fontos érdekei is fűződnek ahhoz, hogy oly tagok, akik tényleg már nem tartoznak egyházkerületünkhöz és nem is képesek megbízatásuknak eleget tenni, akadályául szolgáljanak annak, hogy munkakedvvel biró és az egyház érdekében közreműködni kész tagok az egyház életébe bevonhatók legyenek. Ezért kérnem kell a t. közgyűlést, hogy az ily módon üresedésbe kerülő tisztviselői és bizottsági tagsági helyeket a csonka ország területén lakó tagokkal betölteni kegyeskedjék. A szerencsétlenül végződött háborúnak egyik legsúlyosabb következményeként jelentkezett pénzünknek elértéktelenedése és az ezzel összefüggő rémületes drágaság, amely nemcsak az államot és — az árdrágítóktól eltekintve — összes polgárait, hanem közintézményeinket és egyházunkat is a legválságosabb helyzetbe sodorta. De ennél a pontnál örömmel és teljes elismeréssel adózom egyházunk mindazon híveinek, akik fokozott áldozatkészségükkel egyházunk fennállását és tisztviselőik megélhetését biztosittották. Különös megelégedéssel és őszinte elismeréssel állapithatom meg, hogy egyházmegyéink mult évi kerületi közgyűlésünk ama kérésének, hogy a kerületnek nehéz anyagi viszonyára való tekintettel a cathedraticumot 5 fillérről 70 fillérre emeljék fel, készséggel eleget tettek és ez által lehetővé tették, hogy kerületünk háztartási egyensúlya fel ne borittassék.