Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922

1918. szeptember

22 7. Természetes, hogy viszont az állam is jogosan megkívánhatja tőlünk a maga nemzeti céljainak szolgálatát és támogatását. Híven fogok őrködni azon, hogy egyházunk e hivatását saját dicsőségére és hazánk javára igazán betöltse. Evangélikus egyházkerületünk az egységes és oszthatatlan magyar nemzeti államnak hűséges építő tényezője volt a múltban is, annak kell maradnia a jövendőben is. Igehirdető feladatát, erkölcsnemesítő és társadalmat építő munkáját nem azonos nyelven ugyan, de azonos lélekkel végzi. Én az egyházban nemzetiségi kérdést nem ismerek, ismerni nem is akarok. Nyelvi kérdés van csak, de hiszem, hogy azt kölcsönös jóakarattal és evangeliomi lélekkel megoldani nem nehéz. Kétségtelen, hogy a gyülekezetben azon a nyelven kell az Isten igazságait hirdetni, amelyet a gyülekezet megért. Mindenkinek a maga nyelvén. Mert igaza van az apostolnak: „Inkább szólok a gyülekezetben öt szót értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, mint tízezer szót nyelveken." De bármely nyelven szóljunk is: az Isten igazságát hirdessük, emberek lelkének épülését szolgáljuk, a kölcsönös megértést munkáljuk és a kenyéradó, jogokat osztó haza szeretetét terjesszük. Készséggel elismerem, hogy a hazaszeretet nincsen nyelvhez kötve, beszéljen bárki akármilyen nyelven, lehet igaz, erős, oszlopos fia a hazának. De a hazaszeretet nélkülözhetetlenné teszi a haza nyelvének tudását. A hazaszeretet együttes munkálkodás a haza közjavára. Akik pedig egy célra törnek, azoknak érteniök kell egymást. A közös szent cél minden állampolgártól megköveteli a haza nyelvének tudását, hogy a munka és a lélek ne legyen szétágazó. Egyházközségeinkben a magyar haza közjaváért, a közös kultúra áldásainak élvezéséért és munkálásáért, a nép érdekében szorgalmazni fogom a magyar nyelv eredményes tanítását, de egyetlen hívőt sem kívánok gátolni abban, hogy a maga Istentől adott, a viszonyok szerint megszokott anyanyelvén művelje a lelkét és elégítse ki vallásos szükségleteit. A kölcsönös megértésre és az összesimuló együttműködésre a társadalom sebeinek gyógyításában és a boldogabb jövendő alakításában különben is nagy szükségünk lesz. Nemcsak az egyházban magában, hanem a többi egyházakhoz és vallási közösségekhez való viszonyunkban is. A világháború után az egyházak hivatása gyökeres áttételeket igényel. Nem lesz elég igazaik kiélesített képviselete, azokkal az igazakkal életmunkát kell majd végezniük. Nem lesz elég a multak felfogásának tiszteletes konzerválása, hanem a jelennek és a jövendőnek kell irányt mutatniok. A gondolkodásnak és a törekvéseknek helyes mederbe terelése, tetszetős jelszavaknak az Isten igéjével való megmérése, az új jövendő megalapozása, megzavart lelkek irányítása, forrongó szívek kielégítése az egyházak igazi hivatása. Az egyházaknak a ránk váró komoly időkben nem szabad egymást gyengíteniök, nem szabad egymást öldökölniök. Az ecclesia militansnak a háborúval együtt meg kell halnia s a dol-