Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918
1916. szeptember
91 34. Tárgyaltatott Valent István, jelenleg dévai állami fő- 34—35. reáliskolai tanár fellebbezése az aszódi Petőfi-főgimnázium bizottságának ama határozata ellen, amellyel helyettes tanári megbízatását megszűntnek mondotta ki s az állás betöltése iránt intézkedett. A kerületi közgyűlés a gimnáziumi bizottság határozatát a fellebbezés elutasításával helybenhagyja, mert Valent István a helyettes tanári állásra történt megválasztásának elfogadása iránt az egyetemes szabr. 5. §-ban körülírt határidőben nem nyilatkozott és így a mozgósítás elrendelésekor a tantestület tagja nem volt, amiért is az egyetemes szabr. 5. §-a szerint megválasztásából kifolyólag sem az állásra, sem a 32. § szerint járó illetményekre igénye nincs. Az a körülmény, hogy az iskolai bizottság a helyettes tanári állást a tárgyalások folyamán az 1915—16. tanévre Valent Istvánnak felajánlotta s neki az 1914—15. évi illetményeket kiutalványozta, Valent Istvánnak % J 1 követelésre jogalapot nem ad, mert Valent István az állás újabb felajánlását el nem fogadta; az illetmény- . nek kiutalása pedig a jogigény elismerése nélkül csupán méltányosságból történt. Végül kimondja a közgyűlés, hogy az egyetemes egyház joghatósága alá tartozó középiskolák tanárának szolgálati viszonyairól szóló szabályrendelet 17. O H §-a értelmében Valent István panasza a kerületi közgyűlés hatáskörébe tartozik, amely ez ügyben minden más világi közhatóság kizárásával autonóm hatáskörében intézkedik. 4 A kerületi közgyűlés ezt a határozatát az elnökség útján a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjeszti. 35. Tárgvalfatott Fábry J. Bertalan újvidéki lelkész, jelenleg cs. és kir. tábori lelkész fellebbezése a bácsi egyházmegyének a hadbavonulás ideje alatt helyettesítési költségek tárgyában hozott határozata ellen. cJ j A kerületi közgyűlés az egyházmegye azon határozatát, amellyel kimondta, hogy a katonai szolgálatra bevonult lelkesz helyettesítésével felmerült költségek a rendes lelkész fizetéséből vonandók le, a fellebbezés elutasításával helybenhagyja, mégis azzal a kiegészítéssel, hogy az 1915. évi egyetemes közgyűlés 55. jkv. pont alatt hozott határozata szerint megfelelően alkalmazandó 120.000 VKM. rendelet 7. § a) pontja