Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1915. január

46 Igaz, hogy éppen ezen szegénységünkre gondolva sokan az elemi iskolák államosításához szívesen hozzájárulnának, mert hiszen óriási tőke az, mely így évente felszabadulna és más egyházi szempontból igen szükséges intézmények létesítésére szolgálhatna. Hiszen oly sok az, a mit egyháztársadalmi úton tennünk kellene s kezünk kötve, mert nem rendelkezünk megfelelő anyagi eszközökkel, különösen az árvák és elhagyatott gyermekeink gondozása, iskoláztatására gondolok. Ámde én hiszek a régi igazságban, hogy ..a kié az iskola, azé a jövő", hogy tehát ezekhez a legnagyobb áldozatok árán is ragaszkodjunk. Meggyőződésem, hogy nincs az az intézmény, nincs az az életerős szerv, mely az iskolát pótolhatná s az egyház életéhez annyi erőt szolgáltathatna. Természetesen hithű; egyházias, protestáns evangéliumi szellemtől áthatott tanítósággal az élén. És e tekintetben a fentiekre Vonatkoztatva nagy megnyugvással kell konstatálnom, hogy tanítóinknál semmi oly jelenségről nem tudok, a miről arra lehetne következtetni, hogy egyházi szolgálatunkat az államéval felcserélni óhajtanák s hogy az említett mozgalommal magukat azonosítanák. Tanítóságunk még mindig mélyen érzi azt az erős hiterkölcsi köteléket, a mely őket felekezeti iskoláinkkal az egyházhoz köti s át van hatva azon elv igazságától, hogy igazán nevelni csak is valláserkölcsi alapon lehet. Ennek tanújelét is adta, nyílt állásfoglalásával az említett mozgalom ellen egyesületi gyűlésén. Tanítóságunk ez állásfoglalása örvendetes keretségül szolgál nekünk arra nézve, hogy egyházépítő munkásságnál mily nagy és megbízható erő áll benne rendelkezésünkre. Nagy mulasztás lenne őket e munkából visszatartani, vagy bármiképen is akadályozni. Éppen ezért szívesen veszem tanítóságunk azt a kívánságát, hogy az egyház kormányzati téren eddiginél nagyobb képviseltetést kér a maga számára egyháztörvényileg is biztosítani a legalsó fokról a zsinatig. A kiknek egész élete akár a lelkészé, egyházszolgálat, a kiknek hivatása a jövő egyház nevelése, azok méltán kérnek helyet, képviseletet a tanácsteremben is. Érezzék, és különösen érezze a nép, hogy ők is hathatós tényezői, szervei és nemcsak robotos napszámosai az egvháznak. Én legalább tanítóságunk abbeli mozgalmát, a melyet ez irányban indított s a melyről különösen a zsinati tagoknak lesz alkalmuk bővebben megismerni, méltánylom, mint olyat, a melynek megelégedést keltő megoldása még inkább összeforrasztaná tanítóságunkat egyházunkkal s nagyobb munkakedvet váltana ki bennük. Iskoláink ugyanis csak akkor és addig lehetnek igazán a mieink, a míg miénk a tanítóság!