Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1915. január

1. génységet most érezzük a legfájdalmasabban. Éppen ezért nincsen is módunkban, hogy csekély számban létező humanitárius intézményeinket eredeti czéljuktól elvonva a háború okozta nagy nyomor enyhítésének szolgálatába állíthassuk, de annál nagyobb tere nyílik meg az egyéni közhasznú működésnek. Elsősorban kell, hogv buzgó lelkészi karunk papi nemes hivatásának magaslatára helyezkedve igaz krisztusi szeretettel gondoskodjék necsak a reája bízott nyájnak lelki szükségletének kielégítésére, hanem mint híveinek vezetője, tanácsadója és irányítója buzdítsa őket a keresztényi erények, elsősorban a szeretett híveinek gyakorlására, különösen azokkal szemben, a kik a haza védelmében vérüket ontották és sebesülten vagy nyomorékká válva a harczból visszaérkeztek és azokkal szemben, a kik kenyérkeresőjüket és életük fenntartóját a dúló harczokban elveszítve árvaságra és nyomorba jutottak. Másodsorban híveinkre hárul a kötelesség, hogy ki-ki tehetségéhez képest teljesítsen szamaritánus szolgálatokat, a mennyiben pedig erre foglalkozása, vagy elfoglaltsága miatt képes nem volna, szükségleteinek a minimálisra való korlátozásával az így megtakarított filléreket tegye le a szeretet oltárára és így rója le a haza és a haza védelmében megsebesült hős katonáink, valamint az elesettek hátrahagyotljai iránt tartozó kötelességét. Örömmel és teljes elismeréssel állapíthatom meg, hogy egyházközségeink, lelkészeink és egyházi híveink, nemzetiségi kivétel nélkül, gazdagok és szegények egyaránt, azonnal tisztában voltak a rájuk háramlóit nagy kötelességek felől és ki-ki igyekezett azokból kivenni a maga részét. E részben a legnagyobb dicsőség illeti meg nemcsak egyházunk, de az egész társadalom női tagjait, a kik már a háború kitörésekor a hadbavonulókat szeretetadománvaikkalhalmozták el, utóbb a nagy hidegek elleni védekezés czéljából — apraja és nagyja — melegítő ruhadaraboknak kötésével és varrásával fáradhatatlan buzgósággal gondoskodtak és a sebesültek gyöngéd ápolására, fájdalmaik enyhítésére valóban önfeláldozó kitartással vállalkoztak. A háború borzalmai mellett megható és lélekemelő hatást kelt, midőn nap-nap után az emberszeretet és jótékonyság eme nagyszerű megnyilvánulásait szemlélhetjük és meg vagyok győződve arról, hogy az emberi szív eme legszebb virágai a háború végeztével tovább is virítani és a béke beköszöntével áldásos gyümölcseit meghozni fogja. Adja Isten, hogy a borzasztó háború fegyvereink diadalával mielőbb befejezést nyerjen, hogy egy dicsőségteljes békekötés kárpótlást nyújtson mindazon nagy áldozatokért,