Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1918. április

S­3. közgyűlés a jegyzőkönyv hitelesítésére az elnökségen és jegyzői karon kivül Csipkay Károly, Földváry Elemér, dr. Wágner Géza, Broschko G. Adolf, Kaczián János és dr. Raffay Sándort kéri fel. 4. Kerületi felügyelő mély sajnálattal jelenti, hogy eperjesi Scholtz Gusztáv püspöki tisztségéről lemondott és felolvastatja a kerületi közgyűléshez intézett következő levelét: r Méltóságos Egyházkerületi Felügyelő Ur! Mélyen tisztelt Egyházkerületi Közgyűlés! Magam is azok közé tartozván, kik a zsinat alkalmával többek által hangoztatott azon kívánalmat, hogy a püspök is előre meg­határozott időtartamra, mely azonban a 10 évet meg ne haladja, választassék, osztották, most 12 évi püspöki és 52 évi lelkészi hivataloskodásom elteltével, szükségét érzem annak, hogy mindenek előtt azon díszes állásról, melyet a mélyen tisztelt egyházkerület többségének bizalmából 1906 óta a püspöki székben elfoglalok, tisztele'ttel lemondjak és a méltóságos egyházkerületi Közgyűléstől kegyes elbocsáttatásomat kérjem. Hogy ezen kérelmemet jóval 10 évi szolgálatom után kérem, csak azon körülménynek tulajdonítandó, hogy az időközben felet­tünk végigviharzó világháború rémei között nem tartottam kívána­tosnak, — s ezen nézetemmel nem maradtam magamra — hogy visszalépésemmel a háború okozta zavarokat, a püspökválasztásból esetleg származó izgalmakkal szaporítsam. Ámde időközben megnehezült az idők járása felettem is. Isten­nek, jóságos mennyei Atyámnak megtudhatatlan tanácsa által reám mért családi megpróbáltatások egymás után megtördelték lelkem­testem egykori erejét, munkakedvét és munkaképességét, 76 éves életkorom egymás után hozta szervezetem fogyatkozásait, minek érzete most már azt a meggyőződést érlelte meg bennem, hogy forrón szeretett szentegyházam érdekében cselekszem, ha be nem várva az Élet Urának hazahívó parancsát, már most letéve fáradt kezemből hazánk legnagyobb egyházkerületének nagy felelősséggel járó kormányzatát, az egyházkerületet arra kérjem, hogy e kérel­memet teljesítve, tiszteletteljes lemondásomat elfogadni és hivatali utódom választása iránt az E. A. értelmében a szükséges lépé­seket megtenni méltóztassék. Méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés! r Eletünk Isten kezében. Nem tudhatom, lesz-e alkalmam még egy­szer személyesen megjelenhetni a Közgyűlés színe előtt, azért ezúttal is teljesítem legkedvesebb kötelességemet, hálás szívvel köszönetet /

Next

/
Oldalképek
Tartalom