Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1917. szeptember

A kerületi közgyűlés a jelentést tudomásul veszi és ennek egész terjedelemben való jegyzőkönyvbe iktatását elrendeli. A jelentésben foglalt és az iskolai bizottság által tett javaslatok nyomán a kerületi közgyűlés a követ­kező határozatokat hozza: 1. elismerését fejezi ki azoknak a tanítóknak, akik akadályokkal küzdve, az elmúlt évben is kiváló eredménnyel működtek, nemkülönben azoknak a lelkészeknek, akik a tanügy iránt való lelkesedésből a katonai szolgálatra bevonult tanítóikat helyettesí­tették és felhívja az espereseket, hogy az illetők név­sorát a püspöki hivatalhoz terjesszék fel, a püspököt pedig felkéri, hogy a kerület határozatát az illető tanítók és lelkészekkel közölje; 2. megkeresi az egyetemes közgyűlést, hogy el­nöksége útján oly tanítók részére, akik nem állam­segélyes iskoláknál működnek, a vallás- és közoktatás­ügyi miniszternél az összes segélyek folyósítását szor­galmazza ; 3. amennyiben pedig a kért közbenjárás sikerrel nem járna, felkéri a kerületi elnökséget, hogy hívja fel az ilyen iskolafenntartókat, hogy a miniszteri ren­delettel megállapított segélyeket lehetőség szerint saját pénztárukból fedezzék, mert a tanítók nem károsodhatnak azért, mert fenntartó hatóságuk a tör­vényileg nyújtott kedvezményeket igénybe nem vet­ték; 4. elrendeli, hogy a tanítók törzskönyve az 1916— 1917. tanévi állapotnak megfelelően összeállíttassék és e célból kötelezi valamennyi egyházmegyét, hogy a tanítók névsorát legkésőbb 1917. évi december 15-ig a püspöki hivatalhoz terjesszék fel; 5. utasítja az egyházmegyei iskolabizottságok előadóit, hogy jelentéseikben mindenkör számszerűen jelezzék, hogy a nem magyar tannyelvű iskolákból kikerülő tanulók hány százaléka képes gondolatait szóval és írásban magyarul kifejezni és végül 6. anyagi felelősség terhe mellett utasítja az iskolafenntartó egyházközségek elnökségeit, hogy az iskola leltárát haladéktalanul készíttessék el s annak a tantermekben való kifüggesztéséről gondoskodja­nak, a dékánokat pedig felhívja, hogy látogatásaik alkalmával a felszerelés hiánytalan voltáról is meg­győződjenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom