Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912
1912. szeptember
4 1 Az arad-békési egyházmegye felügyelőjévé ismét dr. Zsi' linszkv Endre urat választotta meg. Szívélyesen üdvözlöm. 2 A bánsági egvházmegye f. é. május ho 21-en tartott köz°vűlésén iktatta hivatalába újonnan választott felügyelőjét, méltóságos sédeni Ambrózv Andor báró urat. Az apa örökségébe lépő egvházmegvei felügyelő urat hitrokoni szeretettel^ üdvözlöm 's az egyházmegye érdekében kifejtendő ügybuzgalmára és működésére Isten áldását kérem. 3. A budapesti egyházmegyében lemondott felügyelői állásáról méltóságos Fabinyi Gyula úr, hivatkozva megrongált egészségi állapotára. Az egyházmegye sajnálattal tudomásul véve a 11 évig ügybuzgóan működött felügyelője lemondását, helyébe egyházunk egy eddig is vezetőszerepet vitt férfiát, a pesti magyar egyház lelkes és érdemdús felügyelőjét, nagyságos zólyomi Wagner Géza urat választotta. A midőn az állásáról távozott mélt. Fabinyi Gyula úrnak a budapesti egyházmegye élén eltöltött 11 évi buzgó fáradozásáért a kerület nevében is őszinte, meleg köszönetemet nyilvánítom, az újonnan választott és a f. é. január hó 6-án tartott egyházmegyei rendkívüli közgyűlés alkalmával ünnepélyesen hivatalába iktatott egyházmegyei felügyelő urat a legmelegebben üdvözlöm, kívánva a jó Istentől, adjon neki erőt, hogy eddigi ügybuzgó munkálkodását egyházunk érdekében még hosszú ideig folytathassa. 4. A horvát-szlavon esperességben is ez évben volt az általános tisztújítás, melynek eredményére nézve azt a jelentést kaptam, hogy a régi tisztikar állásában megerősíttetett. Legyen üdvözölve. 5. Végül jelentem, hogy Seholtz Lajos, egyházkerületünk hűséges levéltárosa, a budapesti ág. h. ev. elemi és polgári leányiskola igazgatója f. é. márczius hó 27-én életének 58., lelkes tanári működésének 38-ik évében elhunyt. Legven emlékezete áldott! Az egyházkerületi közgyűlésnek feladata leend, hogv helyébe új levéltárost válaszszon. 6. Ugyancsak itt említem meg, hogv a műit évi közgvűlésunk által püspöki másodlelkésznek választott Varsányi Matvás állását mult évi október hó 1-én oldalam mellett elfoglalta. Egyetemes és kerületi közgyűlési határozatok alapján elintézett fontosabb ügyek. 10. Az 1910. évi egvet. közgyűlésnek a reformáczió 400-os megünneplése alkalmából hozott határozata, lénvege szerint a következő: „A nagyjelentőségű évforduló megünneptese legmeltobb alkotásaként elhatározza, hogv gvűjtés útján