Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1911. szeptember

185 készségünkről. Őseink, apáink, mi magunk hordtuk össze az anyagot, építettük fel a hajlékot, nem segített senki rajtunk — csak jómagunk s az irgalmas Isten. Élődeink századokon át véres üldözésnek voltak kitéve, nyomor és küzdelem bénította erejüket, de hitüket nem tagadták meg és egyházaiktól nem vonták el jóltevő kezüket s hordták egyesült erővel és szeretettel az írt még a szórványban élő és szegénységgel küzdő hitrokonok sebeire is. Azóta azonban nagyot változott az idő és az emberek, velük együtt az eszmék," a czélok. Tért hódított a realizmus, a materializmus s a korral emelkedő, fokozódó igények fokozottabb áldozatkészséget követeltek. Ily tünetek közt belátták vezérférfiaink, hogy a hivatalos egyháznak, melynek a valláserkölcsi élet szent alapjának védelmezése foglalta le minden erejét, nincs ideje a mentés és építés munkáját végezni. Ennélfogva egy új tényező felállításáról gondoskodtak. Megalakult a Gyámintézet, s ezen tényezőre bízatott most a szórványban élő hitrokonok gyámolítása. Ötven év mult el azóta, hogy Gyámintézetünk, egyházunk ezen irgalmas Szamaritánusa fennáll. Eleinte nagyon szerény méretben jelent meg egyházi életünk mezején; de minél távolabb jutott időben bölcsőjétől, annál inkább nőtt s annál tágasb körre terjesztette áldó hatását. Kétségtelen sokat tettünk ezen ötven év alatt, de még sokkal többet kell tennünk, hogy elődjeinkhez méltók legyünk, kik nemcsak vagyonukkal,' de vérükkel is áldoztak egyházunkért. Hogy gyámintézetünk mind mélyebbre bocsássa gyökereit hitrokonaink szívébe, s a buzgóság évről évre erősbödjék, még fokozottabb mértékben kell tömörülnünk. Szólanunk kell melegen, meggyőzőleg többször egyházunk minden rétegeiben élőkhöz, mert, sajnos, számtalanok vannak még, kik nem is tudják: van-e s ha igen, mi az az evang. egyházi gyámintézet. Nem rég egyik gyűjtőívecskén egy előkelő állású férfinak azt a jellemző megjegyzését olvastam: „Sokaktól kérdeztem már, hogy mit jelent a gyámintézeti gyűjtőívecskén az a három „e" betű s a kitől kérdeztem, senki sem tudta megmondani, de még maga a gyűjtő sem; mégis csak illő dolog lenne megtudni, hogy miféle czélokra adakozunk"; egy öreg asszony pedig, midőn a gyűjtő neki azt a magyarázatot adta, hogy a gyámintézet tulaj donképen a magyar Gusztáv Adolfegylet — könnyre fakadt s így szólt: ó, ez a szegény öreg úr, ez a Gusztáv Adolf még mindig életben van és szenved? Hisz jól emlékszem, ötven év előtt, menyasszony koromban gyűjtöttünk már az ő részére könyöradományokat. Azért Önökhöz fordulok, szeretett testvéreim az Úrban, esperesek, lelkészek, felügyelők, tanárok, tanító urak, hisz e