Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912
1911. szeptember
157 lása felett, a tűzvész által mélyen sújtott egyház és 109-112. az ottani hitsorsosok felsegélyezésére 500 K-t megszavaz és felkéri a püspök urat, hogy a kerülethez tartozó egyházközségeket felhívni szíveskedjék, hogy anyagi erejükhöz mérten a tűzkárosult egyház és híveinek felsegélyezése érdekében megindult mozgalmat hathatósan támogassák. 110. Bemutattatott a pozsonyi Evangélikus Theológusok Otthona kérvénye, melyben hivatkozással az általános drága, ságra és arra, hogy az élelmezés minőségének esetleges csökkenése, a fejlődésben levő ifjak szervezetére káros hatással volna, bejelenti, hogy a vacsoradíj felemelését határozta el és kéri, hogy ehhez képest a kerület az általa fenntartott öt ingyenhelv után eddig fizetett évi 1300 K hozzájárulását 1912-től kezdődőleg évi 1600 koronára, az 1911. év hátralévő hónapjaira eső hozzájárulását pedig 150 koronával felemelni szíveskedjék. A közgyűlés a pénzügyi bizottság előterjesztése szerint a vacsorapénz felemelését indokoltnak találja és ezért utasítja a kerületi pénztárt, hogy a Theológusok Otthona részére az 1911. évi megtakarításokból 150 koronát küldjön meg, 1912-től kezdődőleg pedig a felemelt 1600 K összeget állítsa be a költségvetésbe. 111. Tárgyaltatik az aszódi egyházközség kérvénye, melyben kéri, hogy a közgyűlés az aszódi algimnáziumnak főgimnáziummá leendő fejlesztése esetén az eddigi 200 koronás segélyét felemelni szíveskedjék. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi bizottság jelentése szerint a kerületi segély felemelése a kerület pénzügyi helyzete folytán, mely újabb állandó megterhelést nem bír el, nem lehetséges, a közgyűlés az aszódi egyházközség kérelmét nem teljesíti. 112. Olvastatik a bácsi egyházmegye felterjesztése, melyben panaszolja, hogy az állami intézetekben Mária-kongregácziók létesíttetnek, a mi alkalmas a vallásfelekezetek közötti O 7 békét megrontani; kéri a minisztériumnál oly intézkedést kieszközölni, hogy ezen kongregácziók beszüntettessenek. A közgyűlés méltányolja a felterjesztést és a maga részéről is sérelmesnek találván, hogy állami iskolákban egyes vallásfelekezetek előnyben részesíttetnek. az indítványt pártolólag terjeszti fel az egvetemes közgvűléshez.