Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1911. szeptember

108 66. pedig csupán 0-72%-át teszik ki. Tanköteleseink közül 95-57% járt, 4-43°/o pedig nem járt iskolába. Legkedvezőbb az iskolába járók arányszáma a Bánságban (99-79%,) legkedvezőtlenebb pedig a horvát-szlavon egyházmegyében (82-16%), úgy hogy ha ettől eltekinthetnénk, az iskolába nem járók százaléka' majdnem felére (2-98%>) szállna alá. Egy tanító osztályára 1090 igazolt, 242 nem igazolt; egy tanulóra 12-5 igazolt és 2 6 nem igazolt félnapi mulasztás esik. Az egijházm. kimutatások szerkesztése kétségtelenül nagv haladást mutat, de még mindig nem kifogástalan. Ennek egyik okát abban látjuk, hogy egy idő óta az I., II. jelzésű ívek csak igen kevés iskolaszéknek állanak rendelkezésére, holott azelőtt minden tanító ily eredeti íven volt köteles statisztikáját elkészíteni. Utána jártunk a dolognak s arról szereztünk tudomást, hogy a kérdéses íveket a kiadó czég oly magas áron (I/ÍI. ív 48 fill.) szállítja, hogy beszerzésük némely egyházmegyének évenként 40—45 K-jába kerülne. A kimutatások hitelessége érdekében ajánlatos lenne, ha az I., II. jelzésű nyomtatványnak kötelező használata elrendeltetnék s a püspök úr megkéretnék, hogy a kiadó czéget a szerződésben kikötött árnak szigorú betartására felhívni kegves legyen. B) Az idegen iskolába járó ág. hitv. ev. vallású tanaiák hitoktatására vonatkozólag szerencsénk van tisztelettel jelenteni, hogy a hitoktatók általában lelkesedéssel s az ügyhöz méltó buzgósággal végezték kötelességüket. Panasz csak a turóczi egyházm.-ben merült fel, a hol egyes, vallásoktatással megbízott állami tanítók csak igen lanyhán tettek eleget kötelezcttscu^ükiick. i\z egyházra, vezetősége ennek okát a silány díjazásban s abban véli feltalálni, hogy az állami tanítók a hitoktatást csak kényszerből, minden ügyszeretet nélkül végzik. A kinek lelkében nem lángol az egyház iránt való szeretetnek tüze, a ki a krisztusi igazságok hirdetésére csak azért vállalkozott, mert az állammal kötött szerződés alapján az állást el nem nyerhette volna, az csekély 41 K tiszteletdíjért még a teladott leczkének puszta elmondását sem hallgatja meg jókedvvel, annál kevésbbé lehet nála buzdításról, magyarázatról, példaadásról szó. Tartunk tőle, hogy ily panaszok mind gvakoriabbakká lesznek s azért tanácsosnak véljük a fölött gondolkozni, mint lehetne e bajnak már most a kezdet kezdetén elejét venni. Abban, hogy a közokt. kormány a hitoktatók tiszteletdíját emelje, nem igen reménykedhetünk, hisz ennek érdekében egyetemes közgyűlésünk már a mult évben is hiába kopogtatott a miniszter ajtaján. Magunknak kell a hitoktatók mostoha, hogy ne mondjuk, szégyenletes sorsán enyhítenünk. Azok az egyházközségek, a melyek iskolájukat előrelátással s körültekintéssel állomosították, sok