Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912
1911. szeptember
79 vallását, illetőleg egyházunk kárára nem, de egyházunk javára 47. két esetben köttetett megegyezés. Nagy gondot fordítottam a vallásoktatásra is, az órákat rendesen megtartottam és szeretettel, de szigorúan ügyeltem arra, hogy a tanulóifjúság az istentiszteletekre eljárjon, kiknek iskolai ünnepélvek alkalmával külön gyermekistentiszteleteket is tartottam. A mi missziói központunk anyagi helyzetét illeti, még mindig nehéz gond nyomja vállainkat. Hívei járulékaiból nem képes szükségleteit fedezni, folyton hathatós segélyezésre szorul. De a jóságos Isten nem tagadta meg tőlünk megtartó kegyelmét a mult évben sem, felénk fordította áldott jótevőink szívét most is és általuk tavaly is több segélyt juttatott missziói központunknak s így lehetővé tette, hogy az 1910. évet kis felesleggel zárhattuk le. Segélyt kapott missziói központunk a bánsági ág. h. ev. egyházmegyei missziói pénztárból 400 K-t, a közalapból 150 K-t és a némethoni Gusztáv Adolf-egylettől 415 K 35 fillért. De új terhet is kénytelen volt missziói központunk magára venni. Midőn 26 évvel ezelőtt a templomot és paplakot építette, azt hitte, hogy Orsova csak átmeneti állomás lesz, hol csak nőtlen lelkészek fognak működni. Ennek megfelelőleg épített is. Most pedig 21 év óta családos lelkész működik és az egyházközség már régen belátta, hogv a lelkész lakása nagyon szűk és a viszonyoknak meg nem felel. Ez okból mult évben a paplak kibővítéséhez fogott, mely czélra 1868 koronája volt, véghez is vitte ezt, de 2634 K adóssága maradt, mely törlesztésre vár. A hívek áldoznak ugyan e czélra, de ez nem elégséges, hogy az adósság a közel jövőben törlesztve legyen. A nehéz küzdelem tehát csak tovább tart, a súlyos anyagi gondok nem szűnnek meg, úgy hogy folyton kérnünk, esedeznünk kell. Azért is tehát missziói központunk nem összetett kézzel tekint a jövőbe, hanem igyekszik, hogy önerejéből fenntarthassa magát. E czélból tíz év óta egyházfenntartási tőkét gyűjt tagjainak önkéntes járulékaiból, az áldott Gusztáv Adolfegylet segélyeiből és más adományokból, hogy az egyházi adó és a tőke kamataiból majdan magasztos feladatának megfelelhessen, önerejéből fenntarthassa magát. E tőke mult évben 365 K 61 f-rel gyarapodott és jelenleg 4470 K 95 f. Esdve kérjük a jóságos Istent, hogy áldott jótevőink jóindulatát még tartsa meg nekünk, míg e tőke annyira felszaporodik, hogy missziói központunk önerejéből fenntarthatja magát! Lelkiek tekintetében is nehéz a mi küzdelmünk. Két évvel ezelőtt Francziaországból kiűzött szerzetesek telepedtek le Orsován és kolostort építettek, tavaly pedig megalakult egy katholikus ifjúsági egyesület és a Mária-kongregáczió és űzik