Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1911. szeptember

15 tani járnak, de a mely az életre, a munkára a gyermek 6. fogékonysága szerint fogja nevelni a jövő nemzedéket. Az elv itt: a kézimunkaoktatás bevitele az iskolába. Férfi tanítóink képesek lehetnek a fiúgyermekek ily irányú oktatására, de leánygyermekeinkről e tekintetben eddig gondoskodni nem tudunk. Vannak ugyan tanítónőink, de ezek, ha a családi otthonból nem hozzák'magukkal az erős protestáns érzületet, az állami tanítónőképző-intézetekbeq, a hol képeztetnek, azt meg nem kapják vagy nagyon kis mértékben. Pedig hova-tovább mind több és több iskolába helyezünk el tanítónőt, kivált a leányosztályok vezetésére s lehet, hogy a közel jövőben a kézimunkaoktatást kötelezően is be kell hoznunk az iskolákba, a mi mind a mellett szól, hogy egy ily intézet felállításáról gondoskodjunk. Ne ijedjünk meg már kezdetben az újabb áldozatoktól, hanem karoljuk fel az eszmét nagy fontosságához mérten. Lehet, hogy ha egy kész tervezettel állunk majd szemben, nem is lesz az oly ijesztő. És azután, sok lélekemelő példáját az áldozatkészségnek látjuk egyházunkban, ki tudja, ha kellőleg megismertetjük azt híveinkkel, nem akadnak-e oly nemes lelkek, melyek ily irányú adományaik által örök emléket emelnek maguknak egyházunk jóltevői sorában. Ne csüggedjünk, mielőtt a lehetőt megkísérlettük volna. A ref. testvéregyház több ilyen intézettel rendelkezik. A dunántúli a pápai felsőbb leányiskolával kapcsolatosan tanítónőképzőjét most fejleszti. Informácziókat onnan könnyen szerezhetünk a további lépések megtételére. Van arra alkalmasnak látszó iskolánk is, mely az egyetemes egyháznak is mintegy központjába esik, t. i. Aszódon. A ker. gyűléstől várom a bölcs irányítást. 6. Az élet azonban nemcsak arra hív, hogy a jövőt kellőleg megalapozni igyekezzünk, hanem a jelennek bölcs felhasználására is. Ránk, kik elhivattunk, hogy híveink szellemi irányítói és vezetői legyünk, azon kötelességek várnak, hogy korunk nekünk kedvező eszméit az életbe bevinni, a néppel helyesen megértetni és így a jóirányú fejlődését előmozdítani, viszont a romboló eszmék hatásától híveinket megvédelmezni törekedjünk. A cura pastoralis nagy feladata ez. Ezért is e végből mindenek előtt a lelkésztársaimhoz fordulok, tőlük várva első sorban ennek hűséges teljesítését. Hogy ezen lelkipásztori tevékenység milyen módon történjék, hogy különösen az ifjúságot — a leendő egyházat — mint kelljen a hitélet alapján nevelni, az egyház iránti meleg érdeklődést és szeretetet fejleszteni, erre nézve külön szabályok alkotását czéltalannak tartom, mert azt mindig a helyi viszo-