Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912
1911. szeptember
5 A gyűlés első napja. 1. A közgyűlés tagjai Isten házában gyülekezvén, részt- 1—4. vettek a ker. gyámintézet istentiszteletén. Az istentisztelet után a közgyűlés tagjai az ülésterembe vonultak, a hol püspök úr, a közgyűlés megjelent tagjainak szivélyes üdvözlése után, szomorú szívvel nyitja meg a közgyűlést, rámutatván, hogy a társelnöki szék üres; meghatottan terjeszti elő, hogy Zsilinszky Mihály ker. felügyelő néhány nap előtt egy hozzáintézett levélben — hivatkozással magas életkorára és az ót ért súlyos baleset következményeire — felügyelői állásáról lemondott. Miután a jelen pillanatot nem tartja alkalmasnak, sem önmagát képesnek arra, hogy elnöktársa érdemeit kellőkép méltassa, sajnálatának kifejezése mellett, hogy az ő működését ezentúl a kerületnek nélkülöznie kell, áttér hivatalos kötelességére és első sorban az E. A. értelmében a hivatalára nézve legidősebb egyházmegyei felügyelőt, Csipkay Károlyt kéri fel a világi elnöki szék elfoglalására. Csipkay Károly egyházmegyei felügyelő az elnöki széket elfoglalván, a maga részéről is üdvözli a közgyűlés megjelent tagjait és sajnálkozásának ad kifejezést a ker. felügyelő lemondása felett; abban talál némi megnyugvást, hogy levelében a ker. felügyelő igéri, hogy egyházának érdekeit ezentúl is éber figyelemmel fogja kísérni. 2. A jegyzői kar a kerületi közgyűlés jogosult tagjainak összeállított jegyzékét bemutatván, jelenti, hogy a választott tagok igazoló okmányai rendben vannak, minek folytán világi elnök a közgyűlést szabályszerűen megalakultnak jelenti ki. 3. Ezzel kapcsolatban világi jegyző indítványa folytán a jegyzőkönyv hitelesítésére a közgyűlés — az elnökségen és jegyzői karon kívül — cír. Zsigmondy Jenő, dr. Wagner Géza, Kaczián János és Raffay Sándor urakat kéri fel. 4. Püspök úr bejelenti, hogy elnöktársa, nagymélt. Zsilinszky Mihály ker. felügyelő, hivatkozással magas életkorára és az őt ért súlyos baleset következményeire, a melyek rá nézve a gyűléseken való megjelenését és felügyelői kötelességének teljesítését lehetetlenné teszik, ker. felügyelői állásáról lemondott. Előadja, hogy személyesen megkísérelte a ker. felügyelőt visszavonulási szándékáról lebeszélni és maradásra bírni, de sajnos, ez iránybani fáradozása eredménytelen maradt. A közgyűlés mély meghatottsággal hallgatta meg a püspöki bejelentést és őszinte sajnálkozással értesül a ker. felügyelőnek váratlan elhatározásáról; de mél-