Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1910. szeptember, gyámintézeti

EGYHÁZI BESZÉD. Elmondotta a bányai ág. hitv. ev. egyházkerületi gyámintézet Budapesten 1910 szeptember 14-én tartott évi közgyűlését megelőző istentisztelet alkalmával Kovács Andor, orosházi ev. lelkész. Ünnepet ülünk, testvéreim, szeretetintézményünknek: a gyámintézetnek ünnepét! Ünnepeljük azt a nemes czélú intézményt, a mely Isten országa terjesztésében leghathatósabb tényezőnk; a mely mint a jótékonyság angyala széjjeljárván egyházunk terein, életet és áldást fakaszt mindenütt. Templomot épít az Isten dicsőségére, csarnokot emel a tudomány számára, pásztort ad a nyájnak, virágzást teremt a pusztuló tereken, Ínséget oszlat, nyomort enyhít, könyet töröl mindazon szegény gyülekezeteinkben, a hova ereje elhathat s jóságos keze elérhet. Megüljük ez ünnepet minden esztendőben, de most ünnepelésünk fényesebb, ragyogóbb, mint máskor, mert ez esztendőben gyámintézetünk határidőhöz ér. Isten kegyelméből jubileumi esztendő virradt reánk. Magyarhoni egyetemes gyámintézetünk megalkotásának 50-ik évfordulóját fogja néhány nap múlva ünnepelni. Ez országos szeretet-intézményünk, öröméből, mint annak egyik szerve, a mi bányakerületi gyámintézetünk is kiveszi a maga részét. A mi oltárunkon is magasabban lobog az áldozati láng; a mi szivünk örömérzése is túláradóbb; ami hálánk is mélyebb és bensőbb; a mi ajkunkon is felcsendül a bizalommal és hálaadással teljes szózat: „Mindeddig megsegített minket az Úr!" 1 * * * Testvéreim! Az egyes embernek, az erkölcsi-társadalmi közösségeknek és az emeberiség egész nagy társaságának is egy és ugyan az a czélja van: a folytonos tökéletesedés, Isten országának mennél tökéletesebb alakban megvalósítása a földön. 1 I. Sámuel 7. 12.