Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1910. szeptember, gyámintézeti

160 mében működjék s a szegény ev. hitsorsosoknak segítségül siessen az ő szorongattatásukban. Igaz ugyan, hogy egyesületünk 50 éves fennállása daczára még meglehetős gyenge; az csak egy kis csobogó csermely ama folyamhoz, egyetlen kő ama hatalmas-épülethez, melvet hitsorsosaink a német birodalomban létesítettek s melyet a nagy svéd király emlékére „Gusztáv Adolf-egylet"-nek neveztek "el. De a testvérekkel egyesülve még a gyöngék is erősek és hatalmasak lehetnek! Nehogy idegenül álljunk egymással szemben, hanem hogy annál inkább egyesüljünk s erősbödjünk az atyafiakkal a közös ellenség elleni harczban, ez évben ismét kiküldött engemet egyházkerületünk elnöksége a Gusztáv Adolf-egyesületnek Bielefeldben, Westfáliában megtartott 61-dik főgyűlésére. Bielefeld, a lakosságának egyházias szelleméről nevezetes ravensbergi tartománynak fővárosa. A város közvetlen közelében s annak egyházi életével szoros kapcsolatban terül el messzenyúló árnyékos dombokon s völgyekben Bethel: a könyörületességnek s keresztyén szeretetnek városa, melyhez hozzáfogható kevés van a földön. Száznál több kórházi épületével, melyekben 4000-nél több epileptikus szegény beteg van elhelyezve, kiknek gondozását 1200 diakonissza s 400 diakónus vállalta el. Ezen intézmények alapítója volt a csak néhány hónappal ezelőtt elhunyt Bodelschwing Frigyes lelkész, a ki bebizonyította, hogy materialisztikus irányzatú korunkban is csodákat művelő hatalom a hit s az evang. ima! Bielefeldben a világ majd minden országából jelentek meg az ünnepi kiküldöttek ezen nagygyűlésen s minden nemzetet üdvözölte az állomás előtt felállított diadalkapuról saját nemzeti zászlaja; két hatalmas magyar nemzetiszínű lobogó lengett a középen annak bizonyságául, hogy mi magyarok is szívesen s szeretettel látott vendégei vagyunk ezen gyűléseknek. De minden zászlódísznél magasztosabban díszlett a hős királynak képe, ki Lützennél drága életét áldozta fel az evang. egyházért, s ezáltal mintegy azt jelezte, hogy ott, a hol a szeretet és a könyörületesség trónol, nem szabad, hogy legyen akár Pál, akár Apolló, akár Kéfás, hanemha egyedül Krisztus, kinek uralkodnia kell mindeneken. Bizonynyal messzire vezetne, ha e nagyszerű ünnep részletes leírását megkísérelném. Valahányszor megkondult a harangszó, valóságos népvándorlások voltak a város minden temploma felé s az istentiszteletek után ismét sok ezren gyülekeztek az óriási gyűléstermekben s a nagy embertömeg arczvonásaiban olvasható volt, hogy nem a puszta kíváncsiság vonzotta, hanem a testvérszeretet szent műve iránti határozott s meleg részvét s mély lelki érdeklődés, mely hivatva van a