Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1908. szeptember

4 között is diadalmaskodni fog minden ellenséges indulaton, ha szilárdul megáll a jog, törvény és igazság alapján és ha senkinek kedvéért nem fog lelépni azon fundamentumról, melyet nem a hivalkodó római pápa, hanem a Jézus Krisztus jelölt ki számunkra. A kulturharcz — fájdalom — kikerülhetetlennek látszik. Védekeznünk kell tehát Erős meggyőződésű, bátor és kötelességtudó férfiakra lesz szükségünk. Fájdalom, a lefolyt évben nagy űr támadt sorainkban. Elvesztettük azokat a férfiakat, a kik — mint vezéreink — igaz protestáns lélekkel évtizedeken át küzdöttek ezen egyházkerület élén a vallási és nemzeti eszmék diadaláért. Báró Podmaniczky Frigyes az alkotmány visszaszerzésének reményteljes lelkes korában; Fabinyi Teofil pedig a nyolcvanas évek derekán vezették avatott kézzel és példás lelkiismeretességgel egyházkerületünk ügyeit. Mindkelten Pest vármegyében kezdték nyilvános pályájukat és mindketten lelkesen küzdöttek az 1848-iki szabadságért és a protestáns autonómiáért. Bámultuk jellemszilárdságukat, tiszteltük önfeláldozó tevékenységüket, vallásos meggyőződélüket, igazságszeretetüket és különösen a kötelességérzetnek azt a magas fokát, mely ma már — fájdalom — ritkaságszámba megy. Méltók rá, hogy elvesztésük feletti fájdalmunk őszinte kifejezése mellett érdemeiket jegyzőkönyvileg is megörökítsük. Az a testvéries viszony, mely a két evangélikus protestáns egyház között századok óta fennáll, arra indít engem, hogy a református egyház két jeles püspökének, Kiss Áronnak és Bartók Györgynek elhunyta felett is őszinte részvétünk érzelmeit tolmácsoljam. Nagy idők nagy igazságainak harczosai voltak ezek is. Fájdalom, mindnyájan azon leverő tudattal szállottak a sírba, hogy az általuk olyannyira szeretett evangéliom drága kincseit az újabb nemzedék nem tudja kellőleg se megbecsülni, se megvédelmezni. Ó! hányszor keseregtek Kölcseyvel, hogy