Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912
1908. szeptember
26 '4. denekelőtt arra, hogy új, országos egyháznak alkotásáról tulajdonképen csak akkor lehetne szó, ha Horvátország valamennyi evang. egyháza, tehát mindenekelőtt a vezérsz^repre hivatott Zágráb fővárosi, valamint a dunántúli kerülethez beosztott többi evang. egyház ezt kivánná. A külön egyházkerület alkotásához a 13 község, összes 28,000 lélekszámával talán mégis nagyon csekély szám a remélt nagyobb tekintély megvalósítása czéljából, annyival inkább, mivel a sokat említett ú. n. «horvát vallástörvény», melyre mindenütt hivatkozás történt, (1898. máj. 7.) 1. §-ában szószerinti fordításban így hangzik: «A horvát és sziavon királyságban levő ág. és helv. hitv. ev. egyház kiegészítő részét képezi a Szent István korona országaiban levő ág: és helv. hitv. ev. egységes egyháznak.» A horvát törvény tehát semmiben és sehol nem követeli a horvátszlavon egyházmegye külön országos, vagy külön autokefál kerületté való átalakítását, ellenkezőleg a 2-ik §-ban csak azt rendeli, hogy «ezen egyház vallásos, egyházi, iskolai, közalapi ügyeinek kezelése és szabályozásában az ő felsége által szentesitett és a jövőben a horvát bán alkotmányos hozzájárulásával szentesítendő zsinati törvények szerint járjon el, mindkét esetben tiszteletben tartásával azon államjogi állásnak, mely a horvát-szlavon-dalmát királyságot a Szent István koronája országainak keretében megilleti». Némi nehézséget képez — de kis jóakarattal ez sem elháríthatlan — az ismeretes nyelvi kérdés. A horvát törvény a horvát nyelvnek, a magyar a magyar nyelv ismeretét követeli a lelkészektől és tanítóktól. Megoldottam máris egy felmerült esetben, midőn horvát theologust, ki külföldi egyetemen tanult, de Pozsonyban is egy évi tanfolyamot teljes buzgósággal elvégezve s ott a magyar nyelvet elsajátítva, Neudorfra s. lelkésznek felavathattam, honnan csakhamar Eszékre választatott rendes lelkésznek. A horvát törvény legújabb azon rendelete, mely az egyházi anyakönyveknek horvát nyelven való vezetését rendeli el s mely — mint meggyőződtem — valamennyi felekezetre nézve kötelező, nézetem szerint sérelmet nem képez. Az iskolák mindenütt községiek, a legtöbb helyen a mi gyermekeink az I—II. osztályban anyanyelvükön nyernek ugyan oktatást, de a III. osztálytól kezdve kizárólag horvát nyelven taníttatnak. Itt igenis előállhat idővel azon eset, hogy az ifjabb nemzedék anyanyelvénél jobban fogja megérteni és megszeretni a horvát nyelvet. Bízom azonban a vallásoktatást teljesítő lelkész és vallástanító urak buzgóságában, hogy az anyanyelven végzendő hitoktatás alkalmával az anyanyelv szeretetét is megerősítik a tanulók szívében. Nem zárhatom be jelentésemet a nélkül, hogy meg ne emlékezzem azon jóakaratú és udvarias és szíves támogatásról, mélyben az egyes vármegyei tisztviselő urak részesítettek, midőn járásonként egyaránt felváltva, községről-községre elkísérni eljárásomnak «legale testimoniuma» gyanánt szolgálni szívesek voltak. Valamint végül teljes elismeréssel adózom nt. Abaffy Miklós föesperes és Krafta Nándor egyh. m. jegyző uraknak, kik a hosszú, fáradalmas, olykor éjjeli utazások alatt hű kísérőim s segítőtársaim voltak.