Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1909. szeptember

9 A mi czéljaink és törekvéseink sokkal magasabbak, semhogy 1. az országot vallásfelekezeti torzsalkodásnak színhelyévé akarnók változtatni. A mi kívánságaink abban összpontosulnak, hogy az 1848: XX. t.-cz. egész terjedelmében becsületesen végrehajtassák és egyházi életünknek természetes és jogos fejlődését, régi kiváltságok és ezekből folyó szégyenletes adóztatások ne akadályozzák. Mi nem emlegetünk kardot meg puskát, mint hatalmas kath. testvéreink nagygyűlésének némileg meggondolatlan szószólói csak nem régen is tették. Nem hirdetjük és nem hisszük, hogy az Úristen csak kath. embert fogad be a mennyországba, melynek kapukulcsa Szt. Péter kezében van letéve, hanem őszinte nyíltsággal és hazafias aggodalommal mutatunk reá azon viszás állapotokra és túlhajtásokra, melyek állandóvá akarják tenni ez országnak önkínoztatását. Mi bízunk az igazi kereszténység, az igazi humanismus és az igazi felvilágosodás diadalában, minden gyűlöletes türelmetlenséggel szemben. Bízunk hazai törvényeink erejében, a lelki szabadság és felebaráti szeretet hatalmában. De bízunk az igazság istenének segítségében is. Mindnyájan érezzük, hogy sok a mi bajunk, melyet elhárítanunk, sok a mi sérelmünk, melyet megszüntetnünk és — valljuk meg őszintén — sok a mi saját mulasztásunk is, melyet czéltudatos és kitartó munkával kell pótolnunk. Önámítás volna, ha minden bajainknak forrását csupán a pápai dekrétumokban keresnők. A valláserkölcsi hanyatlás okait a külső körülményeken kívül önmagunkban is kell keresnünk és találnunk. Elérkezettnek látom az időt arra, hogy belső bajaink megszüntetése czéljából, üres sopánkodás helyett a komoly cselekvés terére lépjünk. Karoljuk fel népünk szellemi, erkölcsi és anyagi érdekeinek lelkiismeretes gondozását — és a költővel szólva: „a mit ész és kéz kivívhat, ne várjuk azt mástól, mint szerencsedíjat/" Mentsük meg azt, a mi még menthető és építsük ki egyházalkotmányunknak hiányait a haladó kor követelményei szerint, a társadalmi és jótékonvsági intézmények szaporításával. E tekintetben a művelt külföld dicséretes példákkal jár elől. Legújabban Lutherünk erélyes társa, Kálvin János reformátor születésének 400-dos emlékünnepe alkalmából Genfben oly belmissziói tevékenységnek voltam tanuja, melv a protestáns papság, a protestáns nők, a protestáns iparos és a felsőbb tanulóifjúság bevonásával bámulatos eredményeket mutat fel. Hogy a mi hazai evang. híveink e tekintetben mennyire el vannak hagyatva, arról a mi egyházi viszonyainkról szóló statistika adatai szomorú tanúbizonyságot tehetnek. i\zok a