Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912
1912. szeptember
pw.t.' ' • T 125 az általa létesített alapítvány növelésére 150 K-t, a Szarvasi 79—82. Hitelbank ugyancsak a saját alapítványa gyarapítására 100 K-t adományozott. Az évi Értesítők híven és részletesen beszámolnak az intézetek belső életéről, azok folytonos továbbfejlődéséről; a tanári karok buzgó és lelkiismeretes munkájáról sa tanulóifjúság testi és lelki gyarapodásáról. Beszterczebánya, 1912 augusztus 18. Vargha Mihály, előadó. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi, annak jegyzőkönyvbe iktatását elrendeli, de a statisztikai táblázatok kinyomatásától eltekint, miután a főbb adatok a jelentésben bennfoglaltatnak, utasítja a jegyzőt, hogy ezen táblázatokat az egyetemes tanügyi előadóhoz terjeszsze fel, visszaérkeztük után pedig helyezze levéltárba. 80. Az iskolai bizottság elnökének Mágócsy-Dietz Sándor előterjesztésére a közgyűlés felhatalmazza a bizottság elnökségét, hogy szükség esetén a bizottságot évközben is összehívhassa; — egyúttal úgy az elnöknek mint az összes előadóknak fáradságot nem kímélő odaadó munkálkodásukért meleg köszönetét fejezi ki. 81. Tárgyaltatik Pusztai Sándor volt ottlakapusztai, jelenleg orosházi lakos fellebbezésnek jelzett beadványa, az aradbékési egyházmegye azon határozata ellen, melvlyel adóvisszatérítési kérelemével elutasította. A közgyűlés, tekintettel arra, hogy adóügyben az E. A. 266. §-a szerint az egyházmegyei határozat ellen további fellebbezésnek helye nincs, a beadványt mint panaszt teszi vizsgálat tárgyává és az egyházmegyei határozatot helybenhagyja, mert az É. A. 36. §-a ugyan előírja, hogy minden egyháztag köteles gyermekei vallásos neveléséről és oktatásáról gondoskodni, de ez nem jelenti azt, hogy minden körülmények között a helybeli egyházközségi iskolában kell gyermekének helyet adni s így azon czímen, hogy panaszos gyermekét nem küldte be az egyház iskolájába, adóvisszatérítésnek helye nincs. 82. Tárgyaltatik Pusztai Márton fellebbezése az aradbékési egyházmegye azon határozata ellen, melvlyel az újvarsándi egyháznak 1911. évi zárszámadásai ellen beadott fellebbezését elkésés indokából visszautasította;