Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1906. szeptember

226­-91. Ezen szabályrendeletet a közgyűlés jóváhagyás végett az egyetemes gyűléshez felterjeszti. 89. Tárgyaltatnak a makói egyházközség, a makói lelkész és az egyházmegye ügyésze által a csanád-csongrádi egyházmegye 1906. évi közgyűlésének 18. p. alatt hozott azon határozata ellen benyújtott fellebbezései, mely határozattal az egyházmegye a templomépítésből fenmaradt összeget nem engedte meg külön alapként kezeltetni. A jogügyi bizottság javaslata nyomán a közgyűlés — tekintettel arra, hogy a templom­építésre gyűjtött összegből fenmaradt 2693 kor. 99 fiil-nyi összeg már természeténél fogva is templomépí­tésre és így fentartásra adományoztatott, tekintve továbbá, hogy a makói egyházközség 1906. évi márczius 16-án és 1906. évi szeptember 4-én tartott ülésein felvett jegyzőkönyvei szerint ezen fenmaradt összeget az ado­mányozók is külön alapként óhajtják kezeltetni —- a csanád-csongrádi egyházmegye 1906. évi augusztus 22-én 18. sz. alatt hozott határozatát hatályon kívül helyezi és a makói egyház határozatát megerősíti. 90. Tárgyaltatik a budapesti deáktéri két egyház (magyar és német) oly irányú felterjesztése, hogy az egyetemes közgyű­lés engedélyezze, hogy a legközelebbi zsinatig régi elnevezésü­ket használhassák. A jogügyi bizottság javaslata nyomán a közgyűlés a felterjesztésben előterjesztett indoko­kat, különösen a pesti ág. hitv. ev. magyar egyház indo­kait méltányolván, a két egyház kérelmét pártolólag terjeszti fel az egyetemes gyűléshez; miután pedig ezen egyházak végleges szervezése csak zsinati törvénynyel történhetik, ez alkalomból újból kéri a zsinat mielőbbi megtartását. 91. Tárgyaltatik Dunaegyházának fellebbezése a pestmegyei egyházmegye 1906. évi aug. 1—2. napjain tartott közgyűlésének 13. jkvi pont alatt hozott határozata ellen, melyben az egyház­község által a három tanítói hivány egyenlősítése tárgyában fel­terjesztett egyházközségi határozatot megváltoztatta és az egy­házközség azon kérelmének, hogy az egyik hivány megcsonkít­tassák, helyt nem adott. A jogügyi bizottság javaslata nyomán a közgyűlés — noha az ügyiratok nincsenek sza­bályszerűleg felszerelve, mégis tekintettel arra, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom