Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1907. szeptember, gyámintézeti

184 Egy gyűjtőívecskén azt a jellemző megjegyzést olvasom: «Sokaktól kérdeztem már, hogy mit jelent a gyűjtőívecskén az a három «e», senki sem tudta megmondani; mégis csak illő dolog lenne megtudni, hogy miféle czélra adakozunk». Azért is kedves Testvéreim, újólag hangoztattam: ki kell oktatni híveinket, meg kell ismertetni velük gyámintézetünk czélját és feladatát. Tartsunk csak gyámintézeti istentiszteleteket évente kettőt, hármat is; ragadjuk meg a kedvező családi vagy egyházi alkalmakat, ünnepeket, gyámintézetünk ismertetésére és adományok gyűjtésére. Fel lesz keltve ezáltal egyházainkban az adakozó szeretet s meg lesz az áldásos eredmény, mert az Úr megáldja munkánkat, meghallgatja forró imánkat s velünk lészen most és mindenkoron a világ végezetéig. Ezek utána van szerencsém évi jelentésemet a következőkben előterjeszteni: Mindenek előtte fájós szívvel kell két kiváló férfiról megemlékeznem, kiket az Úr az élők sorából kihívott, hogy «megnyugosznak az ő fáradságoktól». Az első a mi felejthetetlen barátunk Laulcó Károly kecskeméti lelkész, egyházkerületi gyámintézetünknek 12 éven át volt hű és fáradhatatlan elnöke, ki hosszú szenvedés után költözött el az élők sorából; őt követte CzinhótzTcy Márton, a csanád-csongrádi egyházmegyei gyámintézet egyházi elnöke. Az egek Ura jutalmazza őket az örök élet dicső koronájával. Midőn az elhunytakról kegyeletes szívvel megemlékeztünk, illőnek találom az élőkre áttérni. A budapesti egyházmegyei gyámintézeti elnöki állásra állásra nagyt. Kaczián János főesperes úr lett megválasztva. A megüresedett bácsi egyházmegyei gyámintézeti világi elnöki állás választás útján kissárosi Kiss Gyula bácsi egyházmegyei főjegyzővel lesz betöltve. Üdvözlöm gyámintézetünk ezen új munkását! Isten áldása legyen munkálkodásával! Egyetemes gyámintézetünk 46-ik évi közgyűlését mult évi szeptember hó 22. és 23-ik napján Pozsonyban tartotta. Pozsonyi testvéreink ez évben egyházuk fenállásának 300 éves jubileumát ünnepelték s mi ott velük együtt dicsőítettük evang. egyházunkat oltalmazó irgalmas jó Istent. Pozsonyból egyenesen Augsburgba utaztam. Ebben a régi protestáns városban, mely nemcsak lutheránus egyházunkra, de magyar nemzetünkre is oly nevezetes, tartotta az áldott Gusztáv Adolf-egylet évi közgyűlését. Hogy a homogen elemek összetartása és tömörülése mily nagy erővé és hatalommá fejlődhetik, s hogy a szeretet tüze a testvérek szívét-lelkét mily erősen képes egybeforrasztani, azt ott tapasztaltam. A gyűlésen a földkerekség majdnem minden nemzete képviselve volt, köztük a magyar is. S mondhatom nagyon szívesen fogadtak s nagy érdeklődést mutattak magyarhoni ev. egyházunk viszonyai iránt. A Gusztáv Adolf egyleti közgyűlést magyarhoni gyámintézetünk nevében üdvözölve, megköszöntem azt a nagy szamaritánusi szeretetet, melylyel kizárva minden nyelvi és politikai tekintetet, szegény gyülekezeteink sebjeit bekötözi, fájdalom könnyeit letörli. Este pedig egy ezrekre menő nagy gyülekezet előtt a magyarhoni diasporákról hosszabb előadást tartottam. Érdekkel hallgattak s utána az egylet vezérférfiai jótanácscsal elláttak, fölébe még 500 márkát kezembe szorítottak mondván: Tegyenek csak a mit tehetnek, mentsék meg