Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907
1907. szeptember
54 4. nak Danhauser Sándor érdemes egyháztagokat, Szentes gondnoknak az eddigi helyettes gondnokot: Mátéffy Lászlót választotta meg. Néhai Mayerfy József hmvásárhelyi felügyelő örökébe a mult napokban László Dániel postafelügyelő lépett, a kit az egyházközség felügyelőjévé megválasztott. Ezenkivül Makó felerészben, Szeged egészben új presbyteriumot választott. A kik egyházközségeink akár lelki építésében, akár kormányzásában munkamezőt nyertek: működésüket Istenünk bő áldása kisérje! Az elhalálozással beállott személyi változások nagy veszteségeket jelentenek egyházmegyénk életében. Groó Vilmos egyik volt a legkiválóbb kir. tanfelügyelőknek. Mint tanügyi író is érdemes munkát végzett. Tanítőképzőintézeti tanárkodáson kezdte működését. Majd Gömörmegye kir. tanfelügyelője lett s ebben a minőségben kitűnő szolgálatot tett a népnevelés ügyének. Gömörből Budapestre tanárnak, majd néhány évre rá Csanádmegyébe jutott, a hol működésével kitörülhetlen nyomokat hagyott maga után. Mi volt D ekünk, iskoláinknak, felekezeti tanítóságunknak? mindnyájan tudjuk: osztatlan tisztelettel és szeretettel környezett kiváló szakember és barát. Veszteségünk éppen azért hosszú időkre pótolhatatlan marad. Mayerfy József földbirtokosról, a hmvásárhelyi. egyházközség jótevőjéről, főoszlopáról, szívből megsiratott felügyelőjéről nem kell sokat beszélnem. Mult évi jelentésemben ünnepeltük, a mikor áldott lelkű nejével, Ötlik Emilia úrasszonynyal együtt épített tanítói lak, iskola, tan- és tanácsterem, harangozói lakásnak ünnepélyes átadásáról emlékeztem. A 25 ezer K költséggel emelt, új, modern berendezésű épület méltó megkoronázása volt azoknak a kifogyhatatlan nagy áldozatoknak melyeket egyházának évek hosszú során át hozott! Junius 3-án végbement temetésén személyesen is megjelentem egyházmegyénk nevében s id. Draskóczy Lajos, Plavetz Gyula, Draskóczy Ede lelkésztársakkal részt vettem a gyászszertartás végzésében. Czinkotzky Márton alberti lelkésztársunknak és barátunknak kezdettől fogva elsőrangú állásokat juttatott a közbizalom. Egyházmegyénk első egyházi jegyzője s a mellett g} rámintézetünk buzgó elnöke volt. Istentől kiváló lelki, szellemi és testi tulajdonokkal gazdagon felruházva tisztének minden igazságát, munkakörét becsülettel betölteni igyekezett. Mindenütt nem fél, hanem egész mukát végzett. Higgadt, nyugodt előadása, akár a szószéken vagy oltár előtt, akár a zöld asztalnál meggyőződésének tiszteletét, szavainak súlyt adott. — Korszerű kérdések felett nem egy magvas czikke jelent meg az egyházi lapokban. Mint a Csanádmegyei régészeti és közmívelődési társulat titkárától több értékes, kutatásokon alapuló dolgozatot hoztak az általa szerkesztett «Évkönyvek». Alberti egyházközségének a monográfiáját megírta. Közéleti szereplését eg}<házi és világi körben egyaránt általános rokonszenv fogadta, tisztelet, elismerés kisérte; nemes lángolását, kötelességtudását szolgálatkészségét, pontosságát mindenki ismerte és becsülte. 36 évre terjedt eredményes, áldással koszorúzott alberti lelkészkedését hosszú időre szóló nagy alkotások — a felépített szép új temlom, kényelmes paplak s a második iskola — hirdetik.