Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1906. szeptember

16 6. állandósítandó nagyobb összeg. Ha a nm. kerület az előbb említett indítványt, t. i. a községenkénti állandó gyűjtést jóváhagyni, illetve elrendelni méltóztatik, magam részéről, saját köreimbe szóló ily gyűjtőívet kérnék s ezt személyemre kötelezőleg évenként 100 koronás összeggel megnyitom. A mi pedig az államsegélyt illeti, kijelentem, hogy vagvok eléggé önérzetes, ki szeretné, hogy egyházunk, Istenén kívül a maga erejéből fennállhasson minden intézményeivel egyben, de másrészt van elég jog és méltányossági érzelem, hogy remélhessem, miszerint alkotmányos kormányunk a jövőben sem fog idegenkedni attól, hogy az 1848:20. t.-cz. rendelkezéséből vallási és közművelődési czéljaink javára megvalósítsa a megvalósíthatók Most e tételnél megállva, fájó szívvel látjuk, mily sok még a megvalósítandó. Hálás szívvel fogadtuk a nm. kormány ez irányú intézkedését, midőn itt egyes gimnáziumaink, ott tanítóink korpótléka, legutóbb szegény lelkészeink kongruája s ezeken kívül a lassan-lassan emelkedő évi államsegélylyel szegény egyházunk bajain segíteni óhajtott. Hálás szívvel fogadtuk az utóbbi időben mérvadó ajakról elhangzott azon biztató Ígéretet, hogy ez a segély a jövőben is és pedig successive fokozottan meg fog adatni az állam részéről, főképen hogy egyházunk híveinek egyházi és iskolai czélból sok helyen túínagy megterhelése megszűnjék. De lehetetlen, t. közgyűlés, az ugyanezen mérvadó helyről jött Ígérettel kapcsolatos ama másik nyilatkozatnál, hogy a „lelkészi kar jól megérdemelt korpótlékainak biztosítása ez idő szerint állami segélyből nem eszközölhető", el nem szomorodnunk. Évek óta folyik egyházi lapjainkban a vita, mi az oka egyházi közéletünk pangásának, az egyház iránti közönyösségnek, elhidegülésnek ? Lelkészi részről rámutatnak a világi elemre, mely ősök drága kincsét, a mi puritán egyházunkat lenézi, papjait semmibe nem veszi, s ezzel tekintélyüket a nép előtt is megsemmisíti, világi részről hangzik a panasz, hogy papjaink régen elvesztették a vezetésre jogosító minőségüket, elmaradtak a kor követelményei mögött, ósdiak, haladni nem tudók, lelkileg szegények. Én azt hiszem, papi testületünk ma is kész és képes is arra a buzgóságra és hűségre, melyet az egyház szolgálatában tanúsítottak egykor az ősök, ma is méltók arra a támogatásra, melyben elődeik a múltban a világ uraitól részesültek, de azt is látom, hogy testi megélhetésük biztosítására szolgáló anyagi eszközeik sok, igen sok helyen ma is azok, melyek 100 év előtt voltak, napjainkban tehát elégtelenek. A kenyérgond azonban, t. közgyűlés, a napi szükségletekért való olykor — mint szemtanú beszélek — keserves küzdelem, megbénítja, megakasztja a legjobb tehetséget, a