Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1896. szeptember
10 megye közgyűlésének 1894. deczember 12-én hozott s az egyházmegyei elnökség által végzésileg kimondott azon határozatában, «hogy a turóczi egyházmegye a zsinatnak a kerületek arányosítására vonatkozó határozatait magára nézve kötelezőknek, s a bányai egyházkerület elöljáróságát a maga illetékes hatóságának el nem ismeri» — egyházi vétségnek nyilvánvaló esetét látja fenforogni, minélfogva első sorban az egyházmegyei elnökség, jelesül Mudron Pál egyházmegyei felügyelő és Horváth József esperes ellen, kik a fentebb említett egyházmegyei gyűlésen elnököltek, a zsinati törvény 352. §-a alapján, egyházi vétség okából a törvényszéki eljárást hivatalból elrendeli, a bányakerületi törvényszéket biróküldésre, a püspököt pedig a törvényszéki eljárás folyamatba tétele czéljából, a tiszti ügyész kirendelésére utasítja. Ezen határozat folytán a kerületi törvényszék még a közgyűlés tartama alatti üléséből, a turóczi egyházmegye ellen való törvényes eljárás megindításával a budapesti egyházmegye törvényszékét bízta meg, valamint a püspök is a kerületi tiszti ügyészt a vádindítvány megtételére felhívta. Ezek megtörténvén, a kerületi elnökség Mudron Pál felügyelőt és Horváth József esperest hivatalától felfüggesztette s a felügyelői hivatal viselésére Dula Máté másodfelügyelőt, az esperesi hivatalra pedig — alesperes nem létében — Klimo Vilmos pribóczi lelkészt, helyettes esperes minőségében, kinevezte, s őket e hivatalok átvételére utasította. Dula Máté azonban a felügyelői hivatal átvételére vonatkozó elnöki felhívást visszautasította, minélfogva a kerületi elnökség helyettes egyházmegyei felüpyélőnek Beniczky Kálmán turóczmegyei alispán urat nevezte ki, s az így kinevezett egyházmegyei helyettes elnökség a turóczmegyei esperességet elismerésre méltó erélylyel és tapintattal kormánvozza. j A budapesti egyházmegye delegált törvényszéke f. évi május hó 19-én hozott határozatával Mudron Pált felügyelői hivatalától véglegesen elmozdította s mindennemű egyházi hivatal viselésére alkalmatlannak mondotta ki. Horváth József hivatalától felfüggesztett esperes ellen folyamatba vett fegyelmi eljárást pedig, miután esperesi hivataláról különben is lemondott volt, indokolt védiratának alapján, beszüntette. A törvényszék ezen ítélete ellen felebbezés be nem terjesztetvén, az jogerőssé vált, melyet ezennel van szerencsém kihirdetni. Az ezek után történtekről van szerencsém még a következőket jelenteni. Mudron Pál elmozdítása után Dula Máté bejelentette az egyházkerületi elnökségnek, hogy ő, mint a turóczi egyházmegye másodfelügyelője, most már a felügyelői hivatal vezetését átveszi s ezen elhatározásáról az egyházmegye összes egyházközségeit értesítette; kéri ennélfogva a kerületi elnökséget, hogy Beniczky Kálmán helyettes