Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1900. szeptember
-27 mellőzése szintén apadt, sőt több esetben az egyházi megáldatást, az 4. elmulasztott keresztelést pótolták; baptisták Komlóson, Szarvason, Orosházán mutatkoznak. Az isteni tisztelet látogatása átlag emelkedőben van. A részletes adatok ezek: Áttérések: hozzánk 36, tőlünk 55. Egyházilag nem kötötte meg házasságát 27 pár. Gyermekei vallására nézve egyezséget kötött javunkra 29, kárunkra 23 pár. Budapesti egyházmegye. A) Halálozások. Luttenberger Ágost, a Deák-téri egyház lelkes tanítója, kinek alapjára már most 2485 kor. gyűjtetett, melyhez hozzájárult a Deák-téri közös egyház 200, a német egyház 50, a főgymnasium tanári kara 40, az elemi és polgári iskola tantestülete 200 kor.-val. Batizfalvy István, volt főgymnasiumi igazgató, tanár nyugalomban, mult évi október hó 13-án a középiskolai tanárok, tanulók, egyházi és egyházmegyei elöljárók, a presbyterium, egyházhívek, az 1848-ik évi honvédek és nagy közönség részvétele mellett temettetett el a Deák-téri templomból. Grötschel Imre, a magyar egyház presbytere, a ki az egyháznak, melynek pénzügyi érdekeit életében is szivén hordozá, 1000 kor.-t hagyományozott. Sztelüo Andor, volt dobsinai, losonczi és budai lelkész, nógrádi főesperes 84 éves korában, október hó 25-én temettetett el Budán az összes budapesti ev. egyházak képviselőinek és nagy közönség jelenlétében. Méltó emléket állított neki a budai egyház körében a gyászoló család: az elhunyt nesztornak özvegye és gyermekei ugyanis az ő nevére egy 600 frtos alapítványi tettek, melyhez a budai egyház 75 írttal, a dobsinai egyház 25 frttal járult oly czélból, hogy ezen összeg évi kamatjai a konfirmáczió napján egy egyházunk tanainak megtanulásában legjobb előmenetelt tett szegény konfirm. növendéknek adassanak. Az igazak emléke áldott legyen örökké! B) Változások. Szőnyi Tivadar orgonista és énektanár 1899. évi július l-jén 29 évi buzgó működés után betegeskedése miatt nyugalomba lépett. Helyét az énektanításban Krausz Gusztáv zenetanár és Györy Álargit kisasszony, a kántorkodásban pedig Szuk Lipót zenetanár és Mikolik Kálmán töltötték be ideiglenesen. A Deák-téri ev. magyar egyháznál Hajasz Lajos eltávozása után Allgáiver Andor hivatott meg segédlelkészszé. Ugyancsak a Deák-téri közös egyház által orgonistának és énektanárnak Brukner Frigyes lett megválasztva. Paulik János hitoktató és esperességi egyházi jegyző Nyíregyházára rendes lelkésznek megválasztatott. Kalma Pál okleveles tanító Luttenberger Ágost helyére segédtanítói minőségben hivatott meg. Az óbudai leányegyháznál Hornyánszky Aladár eltávozása után, ki a pozsonyi theologiai akadémia tanára lett, a hitoktatói és segédlelkészi állás még nincs betöltve. A vallásoktatás Ó-Budán Szivák János által volt ellátva.