Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1899. szeptember
TOO A magyar nyelv tanításának eredményéről minden egyházmegye dicsérőleg nyilatkozik. A bács-szerémi esperes és körlelkészek jelentése az egyházmegye tanítóinak viseletéről is megdöbbentő dolgokat tartalmaz. Az alesperes fájdalommal jelenti, hogy egyházmegyéjében «nagy azon tanítóknak száma, a kiknél a felmutatott eredmény a legszerényebb mértéket sem üti meg. S miért? Mert hiányzik a munkakedv». Akad tanító (Greizinger), a ki a Szentírással és svmbolikus könyveinkkel ellenkező tanokat hirdet, úgy hógy e körülmény arra indította az egyházmegyét, hogy elhatározza, hogy a hivatalba lépő tanítókkal a hitelvekre esküt tétetnek. Úgyszintén a «fegyelmi rendtartás» szigorítását szükségesnek látta az esperesség. Több bács-szerémi egyházban a mult évben nem volt tanító. Néhol évek óta tart ez az állapot Titel, Kiszács, Glozsán, Szilbás, Lality, Palánka). Hol a tanító úr leánykája, hol földműves ember pótolja a tanítót az iskolában. A konfirmácziói oktatásra legtöbb időt fordítanak Aradban, Békésben és Csanádban. Akadnak másutt is lelkészek, a kik három hónapon át tanítanak. Ellenben a pestmegyei és zólyomi esperességben a konfirmácziói oktatás csaknem kivétel nélkül a bó'jti, illetve húsvét utáni időre szorítkozik. A katechizáció Pestmegyében nincs. A legtöbb egyházmegyében a felnőtt ifjúságnak ezen vallásoktatása 10—15 vasárnapon át, a legtöbb helyen aránylag igen gyéren látogatva még létezik — még fenn volna tartható. Jórészben pótolná a katechisaciót az ismétlöiskola. De arról nem kaptam jelentést, hogy mely egyházmegyében, mely egyházközségben ragadták meg a lelkészek ezen, a vallásoktatásra nézve kitűnő alkalmat. Ezzel befejezve a bányai ág. h. ev. egyházkerület elemi iskoláinak 1898/99. évi állapotáról szóló jelentésemet. 1. A nagylaki és bács-szerémi tanügyi állapotokra nézve külön intézkedést nem indítványozok, a kerületi közgyűlés bölcs belátására hagyva annak megállapítását, hogy e kivételes intézkedés miben álljon. 2. Felkérendőknek vélem az esperes urakat, hogy jövőben azok is, a kik azt eddig nem tették, terjeszszenek be évenként az iskoláztatást és osztályoztatást előtüntető kimutatást, hogy amaz a rend, emez a tanítási eredményről tegyen tanúságot. 3. Újból hívja fel a kerület a lelkészeket, hogy a konfirmácziónál, a katechizácziónál és az ismétlő iskolákban a vallásoktatás érdekében tegyenek meg minden tőlük telhetőt. Melyeknek tiszteletteljes előterjesztése után vagyok a méltóságos és főtisztelendő kerületi közgyűlésnek B.-Csabán, 1899. aug. 22. alázatos szolgája Korén Pál.