Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1897. október, gyámintézeti

136 Elevenen él még gyámintézetünk körében azon idők emléke, midőn ő méltóságát gyámintézetünkköz a legszorosabb kötelék fűzte: lelkes és buzgó elnöke lévén annak tizenöt éven át. Erdemei mindnyájunk előtt ismeretesek, melyek a legfényesebb elismerésben részesültek: a legkegyelmesebb királyi kitüntetés nyilvánulásában, a mennyiben ő méltósága nemessége újabb adománynyal a legkegyelmesebb megerősítést nyerte. Midőn ő méltóságát jubiláris napja alkalmából tisztelőinek benső szeretete környezi, mindnyájunk érzelmeit vélem tolmácsolni, midőn kerületi gyámintézeti közgyűlésünk alkalmából ő méltósága sikerben gazdag életpályájának ezen jelentőségteljes mozzanatával szemben örömünknek és szerencsekivánatainknak ezúttal kifejezést adok, kérve a Mindenhatót, hogy ő méltóságát továbbra is áldásában részesítse. Benső örömtől áthatva emlékszem azon legkegyelmesebb kitüntetésről, a mely a dunáninneni kerület gyámintézeti elnökét, Láng Lajos úr ő nagyméltóságát val. b. titkos tanácsossá történt legkegyelmesebb kinevezése folytán érte. — A főtisztelendő bányakerületi gyámintézeti közgyűlés érzelmeit tolmácsolom, midőn a királyi kegy ezen legkegyelmesebb nyilvánulásával szemben érzett örömünknek adok kifejezést. Örömmel emlékszem meg főtisztelendő Baltik Frigyes püspök úr ő méltóságának kitüntetéséről is, a kit a rostoki egyetem „a theologiai tudományok doctora" czímmel ruházott fel. 0 méltósága gyámintézetünk iránt mindenkor meleg érdeklődést tanúsított s annak ügyeit lelkes buzgalommal vezette; a főtisztelendő bányakerületi gyámintézeti közgyűlés érzelmeinek tolmácsolója vélek tehát lenni, midőn ő méltóságának ezen kitüntetéséhez mindnyájunk őszinte szerencsekiván atait nyilvánítom. Szomorú kötelességet teljesítek, midőn egyházunknak a lefolyt évben elhunyt tagjairól emlékszem meg. Nagyméltóságú Péchy Tamás kerületi felügyelő úrnak elhunyta mély fájdalmat okoz egyházunknak, a melynek az Istenben boldogult kiváló tagja és lelkes híve volt; egész élete hazája és egyháza hű és odaadó szolgálatában telt el. Nem bocsátkozom munkás életpályájának bővebb részletezésébe s érdemeinek méltatásába, de úgy is — meg vagyok róla győződve — mindnyájunk érzelmeit tolmácsolom, midőn ő nagyméltóságának elhunyta felett érzett mély fájdalmunknak és emlékével szemben táplált kegyeletünknek ezúttal kifejezést adok. Hasonló érzelmek behatása alatt emlékszem meg néhai nt. Mockovcsák János főesperes úrról, a ki a zólyomi egyházmegyei gyámintézet lelkes s buzgó egyházi elnöke volt. Elhunyta nagy veszteség gyámintézetünkre, a mely iránt mindig igen melegen érdeklődött; a főtisztelendő bányakerületi gyámintézeti közgyűlés érzelmeinek vélek kifejezést adni, midőn nt. Mockovcsák János főesperes úr elhunyta felett érzett mély bánatunkat és kegyeletünket kifejezem. Gyámintézetünk beléletére áttérve, van szerencsém jelenteni, hogy