Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1891. augusztus

88 29—30. kezetüknek, mert a gyermek az iskolában hallott magyar szón kívül otthon azután egyet sem hall: kitartással mégis ezen a téren is czélt fogunk érni. A kerületi olvasó könyv lassan terjed; nagyobb körökben való terjedése csak azután fog lehetségessé válni, ha majd a második kiadásnál át fog nézetni s ára leszállíttatni. Ezekben kívántam népiskolai tanügyünket legfőbb vonásaiban, a mennyire azt a beérkezett, sok tekintetben még igen hiányos ada­tok lehetségessé teszik, vázolni. Tanítók és egyházi hatóságok telje­sítik kötelességüket s a szülők is tőlük telhetőleg a sokféle kiadások mellett az iskolától sem vonják meg áldozataikat. Ezeknek jelentése után vagyok Körmöczbányán 1891. aug. 13-án A nagym. és főt. ker. közgyűlés alázatos szolgája Raab Károly, felső tank. népisk. biz. elnök. A jelentés egész terjedelmében a jegyzőkönyvbe felvé­tetik, egybeállításáért és szerkesztéseért a barsi főesperes urnák a gyűlés köszönete megszavaztatik és ugyanő fel­kéretik, hogy ezentúl állandóan vállalja magára a jelentés 1, egybeállítását, a statisztikai adatokban és felvételekben mu­tatkozó eltéréseket a jelentésben tüntesse fel, hogy idővel csakugyan egyöntetű és értékes összehasonlításokra alkalmas anyag, álljon a kerület rendelkezésére. Áchim Adám békési főesperes urnák a gyűlés köszö­netet mond a jelentések egybeállítása körűi 12 éven át való buzgólkodásáért. A bírságpénzeknek a politikai hatóságok általi pontos behajtása és kizárólag iskolai czélokra való fordítása a főes­peres urak figyelmébe ajánltatik. 29. Raab Károly, barsi főesperes, bemutatja a tankönyvbiráló bizottság jelentését, mely Ruttkay Sándornak vallástanát elemi iskolák számára az engedélyezett tankönyvek sorába való felvételét nem ajánlja. Tudomásul vétetik. 30. Olvastatik a br. Baldácsy-alapítvány kerületünket megillető tiszta jövedelmének elosztása tárgyában, ezen jegyzőkönyv pontjában kiküldött bizottság következő véleményes jelentése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom