Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1895. augusztus

80 vonországi ev. egyházak egy részének, ezek között a bács-szerémi egyházmegyéhez tartozó Ó-Pazua, Beska, Szurcsin, Bingula-Hidvég és Új-Pazua küldöttei 1895. évi augusztus 14-én összülést tartottak s bár — mint a jkv. mondja — magukat a horvát-szlavon országos kormány határozatának köteles engedelmességgel alávetik, nyomban kimondották, hogy ők saját egyházaik szervezése és rendezése ügyé­ben lényeges határozatok hozatalára egyedül önmagukat tartják ille­tékeseknek, hogy magukat mint országos evang. egyházat akarják szervezni, hogy a magyarországi egyházi hatóságok beavatkozását az ő ügyeikbe jogosnak el nem ismerik, minden közigazgatási össze­köttetést felfüggesztettnek, az egyházi adók behajtását pedig épen­séggel törvénytelennek jelentik ki; — végül szervezetük megvalósí­tására bizottságot küldenek ki azzal, hogy az országos kormánynyal egyetértve utat és módot találjon a független tartományi egyház meg­valósítására. A bizottság ez előterjesztése után s annak javaslatához képest, miután még felemlítették, hogy a szlavonországi egyházközségek a közalapra vonatkozó adó-kimutatásokat sem küldték be, a kerületi közgyűlés az Uj-Pazuán 1895. évi augusztus 14-én egybegyűlt egyháztagoknak, mint nem törvényen ala­puló, tehát testületi autonom joggal sem biró gyülekezetnek kijelentését tudomásul nem veszi, és minthogy zsinati tör­vényeink értelmében az egyházközségek csak a törvényes felettes hatóságot alkotó egyházmegyei közgyűlésre küldhet­nek képviselőket, az Új-Pazuán összegyűlt egyháztagokat az egyházközségek képviselőinek sem ismeri el; rosszalja, hogy egyes egyháztagok és egyházi tisztviselők, törvényes egyházi felsőbbségükkel, de a világi hatósággal szemben is nyilt ellenszegülést tanúsítanak, ez által nemcsak magukra, hanem egyházközségeikre is, melyeknek a magyarhoni evan­gélikus egyház mindig istápolója volt, s melyek ép a ma­gyarhoni testvéregyház védszárnyai alatt keletkeztek s erő­södtek meg, az elszakadással s ebből folyó elhagyatottsággal járó veszélyeket idézik fel. Nem zárkózik el a bányakerület attól, hogy a mennyiben Horvát-Szlavonország közjogi állása s országos önkormányzata az egyházi téren is különleges intézkedéseket és szervezeti szabályozást igényelne, ezeket tárgyalás alá vegye és a szükséghez képest alkalmazza, de a mint egyrészt helyteleníti azt a felfogást, hogy ez a czél csak a horvát-szlavon ev. egyházaknak különválása s még hozzá törvénytelen elszakadása útján volna elérhető, ép úgy másrészt elvárja az egyházi hatósága alá tartozó szlavon­országi egyházaktól, hogy ebbeli kívánságaikat a törvényes formák között törvényes egyházi hatóságaik elé terjeszszék. Ebből az elvi álláspontból kiindulva, felhívja a köz­gyűlés a bács-szerémi egyházmegyét, hogy e határozathoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom