Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1890. december, rendkívüli

15 czél, melyet elérni óhajtunk. A tudomány hidegen hagyhatja a szívet, 8. pedig nekünk az egyházért lelkesedni tudó papokra van szükségünk, hogy az egyház szent érdekeinek őrei és lelkes védői lehessenek. Egyházunk jogai és érdekei még most is sokszoros megtámadásoknak vannak kitéve, mintha a középkor mohos sírkövei alól kelnének ki újra, azok a már feledésbe ment sötét alakok, kik ismét eretnek-üldözést óhajtanak felidézni a keresztyén időszámlálás XX-dik századának küszöbén. A legújabb időben az elkeresztelések kérdésében merültek fel ilyen bajnokai a régmúlt idők szellemének. A mit egykor az Úr az ő látnokának mondott, Ezechielnek (III. 17.): «Embernek fia, őrállóul adtalak én téged Izrael házának» — azt manapság is odairhatja szíve táblájára minden protestáns lelkész. A középtanodák és az elemi iskolák mellett, melyek nemes versenyt folytatnak az állami és községi hasonnemű intézetekkel, főleg a protestáns nőneveldék ügye az, mely közös érdeklődésünket felkölti. Csak erős protestáns szellemben nevelt anyák nevelhetnek lelkes protestáns nemzedéket, és csak jól berendezett nőnevelő-intézetek képesek ilyen családanyákat nevelni, s megakadályozni azt, a mit sokszor szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy protestáns szülők róm. kath. zárdákban neveltették serdülő leányaikat. Üdvös mozgalom indult meg ez irányban, a mi kerületünkben is, e czélra nagyobb összegek lettek nemeslelkűen felajánlva. A jövő évben egybehívandó zsinatra is minden kerületben történnek előkészületek. Az egyházalkotmány szervezetének egyöntetűségén, az egyházi hatóságok és tisztviselők hivatalos körének pontos körvonalozásán kívül, sok egyéb fontos ügy vár törvény által való szabályozásra. Ezek közé tartozik a lelkészek és tanítók anyagi helyzetének a jelenkor igényeihez mért rendezése. Égető kérdés ez, melyet bizonytalan időre elnapolni nem tanácsos. Lelkészeink díjlevelei nagyrészben még a mult században lettek szerkesztve, az életviszonyok pedig azóta tetemesen megváltoztak. Vannak oly lelkészállomásaink, a melyeknek évi jövedelme egy protestáns lelkész-család tisztességes ellátására elégtelen. Sokat követel manapság az állam, az egyház, a társadalom, a papi állás tekintélye a lelkésztől, s miként feleljen meg ezen követelményeknek az, kinek szolgálatai oly mostohán lesznek anyagilag jutalmazva? Mit fordíthat az saját tovább képeztetésére, tudományos munkák beszerzésére, állásának megfelelő ruházatra, gyermeknevelésre, kinek csupán háztartási szükségletek fedezésére sem telik évi jövedelméből? Ideje volna, hogy ezen tűrhetlen és megszégyenítő állapot törvényes intézkedések által rendeztessék. Elismerem, hogy ezen súlyos állapotok kívánatos javításának útjában főleg két nehézséggel találkozunk. Az egyik híveinknek anyagi túlterheltetése, a másik az anyagi forrásoknak hiánya. Alig lehet nagyobb teherviselést rónunk híveink vállaira; a kerület közpénztára pedig csak saját közigazgatási szükségeinek fedezésére szolgál. Új