Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1889. szeptember

104 Szeretetadományra 278 frt 37 kr. Egyéb határozott czélokra 904 » 72 » A budapesti nőegylet oltári edényekre fordított 128 » 73 » Szeretet adományra nem adott Hont és Zólyom. Egyetemes tőkére adott csupán Budapest. A mint látni méltóztatnak, a gyűjtés eredménye itt nagyobb, amott kisebb a tavaknál és semmi esetre sem mutat oly mérvű emelkedést, mint a milyet az új alapszabályok életbeléptetése folytán reménylenünk lehetett. A kegyelem istene adja, hogy a szaporulat évről-évre növe­kedő legyen s az egyre növekedő nagy szükséglettel versenyt tartson. Nem hallgathatom el, hogy az ügykezelésnél még mindig for­dulnak elő szabályellenességek. Bánát offertoriumokat nem tartott, s igy a szeretet adományra mit sem juttatott, 12 egyház mit sem gyűjtött. Bars jegyzőkönyvét nem küldte be. Hont offertoriumokat nem tartott, számadásában nem mutatta ki a forrásokat, a melyekből a gyámintézeti gyűjtés kikerült. Nógrád az offertoriumokból befolyt 40 frt 70 kr.-ból csak 6 frt 70 krt adott a szeretetadományra, a többit elosztotta. A helyi gyámintézetek Leopoldianumra mit sem adtak. Öt anva és 32 leány­egyház mit sem adott. Zólyom offertoriumokból 72 frt 14 krt mutat ki, de a szeretet­adományra ebből mit sem adott, hanem szabályellenesen elosztotta. Ilv eltérő és az alapszabályokkal ellenkező eljárás mellett lehetetlen a helyi és esperességi gyámintézetek működéséről tiszta képet adni. E hiá­nyokon méltóztassanak az esp. gyámintézeti elnök urak jövőre segíteni. A kerületi és egyetemes gyámintézethez következő kérvények nyújtattak be. 1. Bács-Szerémből: Bácsi missió, utazó lelkész fizetésére, Szerémi missió ugyanazon czélra, Sz.-Tamás tanító fizetésre, Uj-Bánovce adósság törlesztésre, N.-Palánka imaház és paplakra. Szeretetadományra ajánltatik. 2. Bánátból: Bánáti missió, Orsova lelkész fizetési alapra, Kis-Semlak adósságtörlesztésre. Szeretetadományra ajánltatik, Lúgos paplak építésre, Lugosi lelkésztanító megélhetésre. 3. Barsból: F.-Vezekény adósságtörlesztésre, Kosztolány paplak gyökeres javítására. 4. Békésből: Apatelek megélhetésre,

Next

/
Oldalképek
Tartalom