Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890
1889. szeptember
16 3. súlyos vádakat emeltek ellene. Mire magam elé hivattam s arra birni igyekeztem, hogy a vádak folytán hivataláról egy negyed év alatt — míg másnemű alkalmazást nyerhet — mondjon le, s erre nézve más nap reggelén nyilatkozzék. O azonban a helyett, hogy magába szállott volna, az estét szokása szerint, ismét csak a korcsmában töltötte s ott izgatott és fenyegetődzött. A községi és egyházi elöljárók a főszolgabíró jelenlétében kijelentették, hogy nem állanak jót érte, hogy az elkeseredett nép — megsokalva a több év óta nyugtalankodó, összeférhetlen, verekedő tanítónak viselkedését, a ki 10 év óta mind szóval, mind Írásban javulást igért, de csakhamar visszaesett bűneibe — erőszakhoz nyúl; nem tehettem egyebet, — szem előtt tartva az egyház békéjét és nyugalmát, minthogy a nehéz vádakkal terhelt tanítót hivatalától felfüggesztettem, míg a consistorium itél, teendőit addig is a helyi lelkészre bízva, a ki ezt készséggel magára vállalta. Meghagyatott, hogy miután az orgona rossz karban van. ez mielőbb kijavítassék, s a túlvontatott énekléstől szokjanak el. A lelkész oda utasíttatott, hogy vasárnap délután az istentiszteletet akkor is tartsa rendesen legalább az iskolásokkal, ha a hívek közül senki meg nem jelenik. A farsangban szokásos 3 napi mulatozások alkalmával éjnek idejében nyugalmat zavaró lármás énekléstől tartózkodjanak. Temes-Butyint — 1. sz. 517. Eredetileg tisztán gör.-keleti román lakosokból állott, s a kincstár birtoka volt, míg az uralkodó által 1813-ban br. Hiller János, volt galicziai főhadparancsnok katonai érdemei jutalmául ajándékba kapta. 1815-ben néhány evang. család telepedett le Bács-Bodrogmegyéből, később a pestmegyei Kis-Kőrösről s egyéb vidékekről. 1818-ban bizonyos Nagy Józsefet, azelőtt teési lelkészt hívták meg, s 1850-ig a hívek 800-ra szaporodtak fel. Innentől kezdve számuk fogy és vagyonban hanyatlanak. A sokféle adótartozás, egyenérték és tanító-nyugdíj, mely évek óta 1200 frtra szaporodott fel. meg egyéb mostoha körülmények nagyon is nehezítik a lelkiismeretesen és buzgón eljáró lelkésznek, Kiss Kálmánnak ténykedését. Meghagyatott, hogy a lieblingi egyház által csekély áron felajánlott orgonát megszerezni igyekezzenek, ez által is a nagyon hiányos és nem épületes éneklésen javítandók. Miután az egyháznak nincsen évi költség-előirányzata, utasíttatott, hogy ezt foganatba vegye. A papi hívány felolvasása közben a lelkész — tekintettel az egyház sanyarú helyzetére — az egy telek után járó földadót magára vállalta. A butyini német ajkú hivek az iránt folyamodtak, hogy a tót ajkuakkal egyenjogú tagokúi vétessenek fel; a lelkészszel való megegyezésre "utasíttattak. A kifogásolt, mostanáig használatban levő rézkehely helyett