Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1889. szeptember

7 Jogi akadémiának az egyház általi fentartását ez idő szerint indo- 2. koknak nem látom; nem mintha minden jól berendezett közműve­lődési intézetnek nem örvendenék, hanem mivel az egyház nincsen azon helyzetben, hogy azon áldozatokat meghozhassa, melyek e czélra megkívántatnak, a nélkül, hogy a körébe első sorban tartozó szükségletektől, azok érezhető kárára, azokat elvonná. A jogi tudomány nagy terjedelme, mai fejlődése különben is csaknem lehetetlenné tenné nekünk, a jogi különböző tanszékeknek jeles erőkkel való betöltését. Annál nagyobb súlyt kell fektetnem a népnevelésre, melyet az egyháznak legsajátabb ügyének kell tekintenie; miután a lakosság legnagvobb része oktatását itt nyeri és azon kell lennünk, hogy jó honpolgárokat, de az egyháznak is buzgó tagokat neveljünk. Népiskoláink száma pedig kevés, ezek is nagy részben túl van­nak népesítve, az eredmény sem mindenütt kielégítő, sőt a nemzeti nyelv tanítására és ezen szellem emelésére is sok helyt nagyobb súlyt kell fektetni. A haladás e téren is nagy, a mit azon körülmény is bizonyít, hogy a magyarosodás terjedése egy általános énekes könyvnek kiadá­sát is szükségessé teszi, mire főtiszt, püspökünk a kezdeményező lépéseket sikerre való kilátással meg is tette. Ez intézkedés azonban nem gáncsolása a létező többféle énekes könyveinknek, hanem a tökéletesség felé törekvés legyen és az által, hogy a lelkészi kar közre­működésével egy egységes énekes könyvet elérni akarunk, a sok egyházban valóban ki nem elégítő egyházi éneket is javítani és emelni akarjuk. Egy idáig teljesen elhagyott tér a felsőbb nőnevelés ügye, a jövendőbeli anyáknak vallásos nevelése. Nagy hézagot kell kitöltenünk, az idő int, napról-napra meggyő­ződünk, hogv veszély fenyeget minket, ezt valahára elhárítani kell igyekeznünk. Hitbuzgó, lelkes anyákat kell az egyháznak biztosítanunk. Ezen egyházkerületi közgyűlés lesz hivatva e tárgygval tüzetesen foglalkozni, bámsikerülne a megnyugtató megoldás, mely csak ugy lesz elérhető, ha a localis érdek háttérbe szorul és az egyház köz­érdeke leszjegyedül irányadó. Egy téren sem rejt magában annyi veszélyt a mások általi tul­szárnyaltásunk, mint ott, a hol gyermekeinknek neveltetését koczkára téve látjuk és én bizton reménylem, hogy az idők intő szavát meg fogjuk érteni. A felállítandó evangelikus növelde első felszerelése költségeihez van szerencsém 200 frtnyi összeget ezennel felajánlanom, melyet főtiszt püspök ur kezéhez letettem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom