Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1888. október

96 64. Ezen kérvény feletti véleményadásra az 55 pont alatt kiküldött bizottság kéretik fel. • 60. Bemutattatik özv. Szontágh Ferenczné felfolyamodása a nógrádmegyei esperesség azon határozata ellen, mely néhai férjét kötelezte, hogy a Széchenyi egyház lelkésze javára 1869-en kezdve évenként 2 mérő búzát, összesen 1885-ig 34 mérőt fizessen. A kerület közgyűlése, tekintettel arra, hogy a Szé­chenyi egyház párbér követelésénél maga a jogalap vi­tás, és hogy a szolgáltatás folytonossága sem tanukkal, sem okiratokkal igazolva nincs, feloldja a nógrádmegyei esperesség határozatát és a Széchenyi egyházközséget jo­gai érvényesítésében az egyházi biróság elé utasítja. 61. A föntebbi pont kapcsán tárgyalás alá vétetett özvegy Szontágh Ferenczné felebbezésének másik része. Ebben felebbező nő megváltoztatni kéri a nógrádi esperesség azon határozatát, mely el­hunyt férjét, bár nem volt tagja a Széchenyi egyháznak, mégis az okon, hogy annak területén ingatlannal bir, 119 frt 96 krral rótta meg a Széchenyi egyház templomépítésére. Ezen felebbezés feletti eszmecsere alatt az idő előre ha­ladván, a tárgyalás a holnapi közgyűlésen fog folytattatni. A gyűlés harmadik napja. 62. Sembery Imre, a honti esperesség felügyelője, mint legidősb esperességi felügyelő elfoglalja a társelnöki széket, a kerületi felügyelő úr az ülésen való megjelenésben akadályozva lévén, és felkéri a gyűlés tagjait, hogy őt elnöki tisztében támogatni szíveskedjenek. 63. A tegnapi gyűlés jegyzőkönyve fölolvastatván, hitelesíttetett. 64. Ezután özv. Szontágh Ferenczné felebbezésének tegnap be nem fejezett kérelme vétetett folytatólag tárgyalás alá. A közgyűlés özv. Szontágh Ferenczné felebbezésének azon pontját, mely a néhai férjére templomépítés czimén kivetett 119 frt 96 krra vonatkozik, a tényállás ki nem derített voltánál fogva érdemileg el nem intézi, és az iratokat visszaküldi a nógrádi esperességhez azzal, hogy ezen pont felett ujabb vizsgálatot tartson, ennek során hallgassa meg a felebbező özvegyet, és derítse ki, váljon meg lett-e híva néhai Szontágh Ferencz az egyházi adót kivető gyűlésre avagy gyűlésekre; egyúttal szerezze be a felebbezésben hivatkozott ingatlanok telekkönyveit, és hozzon a kiderí­tendőkhöz képest ujabb határozatot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom