Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1886. október

19 ó-verbászi, Karner Teofil tiszakálmánfalvi, Hausmann János hajdu­siczai, Gró Árpád feketehegyi, Hönsch Ede ó-kéri, Maliak József illoki, Falkenburger Frigyes uj-pázuai tanítókká lettek. Zimmermann Mihály segédtanítónak Kis-Kérre hivatott meg. G) Építkezések és áldozatok: Bajsán Geller István és neje szül. Tomajek Mária ajándékoztak 40 frtnyi értékli piros atlasz-takarót a szószékre. Bingula bekerítette s rendbe hozta paplakát 50 forint költséggel. Elhatározta a paplakhoz egy folyosó építését s e czélból 150 frtig megadóztatta magát. Imaházába padokat csináltatott 160 frt költséggel. Koch János asztalos egy csillárt készített. Nemkülönben Seltenhofer gyárából 264 kilo nehéz harangot hozatott 342 írtért, mely is pünkösd napján felszenteltetett. Bulkesz templomát s tornyát 1885-ben javítatta s e czélra kiadott összesen 1989 frtot. Kegyadomány útján temploma renovál­tatására kapott 42 frtot. Tankönyvekre szegény iskolás gyermekek számára a takarékpénztár s politikai község 5—5 forintot adomá­nyozott. J Glozsán szerzett macának 115 frt értékű ezüst ostyatartót s a 3-ik iskolának jövő évbeni felállítását elhatározta. Kiszácsi paplakon 6—700 frton uj fedél készül. Kis-Kéren egy 4-ik iskola építése elhatároztatott. Minta-selyem­tenyésztés a lelkész felügyelete és a tanítók közreműködése mellett felállíttatott. A jövedelem fele az illető szegény gyermekeknek adatik, másik fele a létező könyvtár-gyarapítására fordíttatik. O-Kér templomépítés czéljából a következő önmegadóztatást határozta el: minden házaspártól 1 frt, minden háztól 1 frt, minden 1 , telek földtől 2 frt hét éven át. Kovil-Szent-Iván uj haranglábat épít. Józseffalva haranglábat épít s harangot vesz. Kulpini német hivek egy imaházat 500 frtnyi költséggel építenek. Lality 300 frtnyi toronyóra tartozását kifizette. Palánka leányegyháza Illók imaházát tataroztatja, levitának lakást épít 700 frtnyi költséggel. Petrováczon néli. Plavecz János özvegye szül. Pálinkás Katalin 100 frtot hagyományozott az egyháznak. Az egyház Újvidéknek 9200 téglát és 50 frtot, Szilbásnak 100 frtot adományozott templom­építésre. Nemkülönben vett egy házat 2000 frton tanítólakásul. Tót-Pivnicza harmadik iskolának vett egy házat és telket 1345 írtért, a ház első szobáját jövő őszig ideiglenes tanteremmé beren­dezi és segéd-tanítót alkalmaz. Szeghegy f. évi május 16-án telepítésének 100 éves jubileumát ünnepelte, a mit egy márványtábla befalazásával megörökített, mely 120 írtba került. Templomát ez év folytán újra fedeti, mi 2000 frton felül fog kerülni. A felsőbb leányiskolába Magyarország tér­képét 13 frton vette meg. Szilbáson a templomépítést folytatják. 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom