Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880–1885

1880. október

86 Breznyik János selmeczi lyceális igazgató, másikát Fröhlich Róbert a budapesti középiskola igazgatója; harmadikát pedig a békés csabai algymnasium igazgató tanára Horváth János. 2. Felolvastatván a benyújtott három nyugdíjintézeti tervezet egész terjedelmében, az ezen alapon megindult s folytatott esz­mecsere után az ülésező bizottság egyértelmű megálapodása a kö­vetkező : Fröhlich Róbert budapesti gymnasiális igazgató megbizatik a három beterjesztetett nyúgdíjintézeti tervezetből, egy lehetőleg teljes és viszonyainkhoz mért egészet alkotni s azt 50—60 kőnyomatú példányban főtisztelendő úrhoz leküldeni, a ki szives leend a ter­vezet egy-egy példányát az illető főesperekhez, a középiskolák fenn­tartó testületeihez s különösen a kerületbeii középiskolák igazga­tóihoz hivatalból elküldetni, azon hozzáadással s utasitással, hogy ez utóbbiak tartoznak az egybealkotott tervezet feletti véleményes jelentéseiket az 1881 -ik évi június hó végéig a nevezett igazgató Fröhlich Róbert úrhoz által küldeni, a ki azután a tervezet egy vagy más pontja felett bejelentett eltérő nézeteket összeállítsa s az így előkészített, könnyen áttekinthető s tájékoztató munkálatot a kerületi kiküldött bizottságnak legalább is az 1881-ik évben meg­tartandó kerületi közgyűlésnek tartama alatt előterjeszti, úgy hogy ez a felülvizsgált s megbírált munkálatot a még tanácskozó közgyű­lésnél benyújthassa, — netaláni javításai s módosításai mellett, meg­erősítés és szentesítés végett, úgy hogy ezután, szeretett főpász­torunk, a kerületi tanári nyugdíjintézet megállapítására vonatkozó s a tavalyi kerületi közgyűlés által egy szívvel lélekkel magáévá tett indítványa, mielőbb megvalósúlliasson. Budapest, october 12 én 1880. Szeberényi Gusztáv; jegyzette Händel Vilmos bizotts. tag. Helybenhagyólag tudomásúl vétetik. 49. Ugyanazon jk. 54. pontja kapcsában olvastatik a nógrádi esperességnek ott kivánt s most beterjesztett okadatolt jelentése : Tudomásúl vétetik. 50. Ugyanazon jk. 55-dik pontja kapcsában a nógrádi főesperes úr, esperessége nevében jelentvén, hogy a Galli Lajos nyugalmazta­tása tárgyában hozott határozat a felek között kölcsönösen megkötött szerződésen alapul, s minden folyománya e szerződés értelmében tör­ténvén, kifogás alá nem eshetik. Tudomásúl szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom