Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880–1885
1885. szeptember
108 akadályozta; az ennek folytán emelt panaszra a gát eltávolítása rendeltetett el, mit azonban a másik fél felebbezett. 21. Még a boldogult alapító haszonélvezete idejéből t. i. 1877-ről fennmaradt 104 frt 16 kr. megyeszékház adó erejéig, a bérlő ingói lefoglaltatván, egyfelől ki kellett fizetni az illető összeget, másfelől azonban beadatott a folyamodás az iránt, hogy, miután a követelés elévült, de különben is a gr. Huuyady-féle kihasitások folytán csak 27 frt 44 kr. terhelte az alapitót, — a behajtott összeg téríttessék vissza. 22. Az 1876-iki árviz költség czimén 123 frt 68 '/« kr. hajtatván be, az ennek visszatérítése iránt beadott kérvényt Jász-NagyKun-Szolnok megye közigazgatási bizottsága elutasította, miért is a pénzügyi közigazgatási bírósághoz felebbezés adatott be, határozat azonban még nem hozatott. 23. Mint fölebb említtetett, az alapítvány ügyésze 1883-ban és 1884. első felében, a korábbi feltételek mellett működött s ezen időszakra ugyancsak a korábbi módon, felszámításának megvizsgálása alapján, állapíttattak meg díjai. Megállapíttatott az alapítványi ügyész részére, tekintettel fontos s a rendesnél fokozottabb mérvű eljárásaiért, az 1883-ik évre vonatkozólag 3400 frt, az 1 884-ik év első felére pedig 2211 frt 50 kr. s ezen összegek ki is fizettettek Ezek közül az utóbbi, mint 1 885ben tett kiadás, csak a folyó évi számadásban fog annak idején elszámoltatni. 24. Áttérve számadásaink előterjesztésére, ezt az 1883-ik évre vonatkozólag, a jelentésünk bevezetésében említett okoknál fogva, csak az elszámolás korábbi módja szerint tehetjük. Az alapítványi pénzek az 1883. évi január 18-án tartott közgyűlésen kifejezett óhaj értelmében a magyar földhitelintézetnél kezeltetvén, az onnét kiutalványozott, vagy egyébként fölvett öszszegekről pedig az alapítványi ügyész levén köteles az igazgatóság s alapítvány részére számadást vezetni: az igazgatóság ezen általa megvizsgált és rendben találás folytán elfogadott számadásokat terjeszti egyszersmind saját számadásaiként a tisztelt közgyűlés elé. Csatoljuk B) és E) alatt a magyar földhitelintézetnek folyó számláit is először is a „Követel" rovatban foglalt bevételekre nézve előterjesztjük : a) hogy a D) alatti, az 1883-ik év első felére vonatkozó számlában nmlt évi egyenlegként fölvett 10531 frt 63 kr. maradvány, megfelel az 1883. évi január hó 11 -iki jelentésben kimutatott 1882. évi pénztári maradványnak ; b) hogy mind a két számlában bérösszegek, szelvény s egyéb kamatjövedelmek czimén foglalt tételeket teljesen igazoltaknak találtuk s ilyenekül elfogadtatni kérjük. A „Tartozik" rovatban foglalt kiadásokat illetőleg, több tétel fordul elő Szilágyi Sándor ur nevére. Ezekre nézve megjegyezzük: