Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880–1885

1884. augusztus

66 3. A hátralékosok iránt megujitja a közgyűlés a tavalyi vég­zést, hogy t. i. a főesperesek a hátralékokat a legnagyobb szi­gorral s minden tekintet nélkül hajtsák be, a hol kell az illetők fizetésének lefoglalása által is. 4. A tavalyi 4-ik pontnál jelenti a pénztárnok úr, hogy az 1874. óta hivatalba lépettek közül a következők léptek be ta­gokul : Liffa János szemlaki, Famler Gusztáv torzsai, Greszler Gyula szurcsini, Kemény Lajos makói, Veres József orosházi lelkészek, Osztroluczky Gyula selmeczi lyceumi tanár, Sárkány Imre aszódi gymnásiunn tanár, Nyácsik Endre kis-semlaki, Kii­ment Lajos korponai lelkész, (a két utolsó 1884-ben lépett hi­vatalba). Tudomásul vétetnek s a tagok sorába iktattatnak. A mennyiben pedig a pénztárnok jelentéséből a gyűlés arra lett figyelmeztetve, hogy még mindig léteznek 1874. óta hivatalba lépett lelkészek és tanárok, kik az in­tézetnek nem tagjai, felhivatnak a főesperesek, hogy ezek irányában az alapszabályok értelmében s a tavalyi 3-ik pont szerint járjanak el, ki nem záratván azon módo­zat sem, hogy az illetők, ha netán nagyobb összeget kell fizetniök, a lefizetendő összegről kötelezvényt állit­hatnak ki. 5. A tavalyi 5-ik pontnál jelenti pénztárnok úr, hogy az intézet megalakulása előtt hivatalban lévők közül a következők jelentkeztek tagokul s a járandóságot lefizették: Thébusz János zólyomi, Török József ce­glédi, Polereczky Pál kátyi, Lacjak Mihály tiszovniki, Szabó Gyula palojtai, Plachy Samu lucini lelkészek, Jezsovics Károly, Bellus János, Moesz Géza selmeczi lyceumi tanárok és Lukácsek István bakabányai és Obetko Lajos felső-almási tanitók. Ezek a tagok sorába felvétetvén határoztatik, hogy ezentúl csak kivételesen fognak az 1874. előtt hivatal­ban lévők felvétetni, ha eziránt a ft. sup. úrhoz folya­modnak, a tagokul jelentkezett Bierbrmmer Gusztáv ókéri lelkész, Solc Gusztáv budai lelkész, Zatureczky Adolf breznobányai tanitó és Kvacsala Károly bingulai lelkésznél megjegyeztetvén az, hogy tagoknak csak azon időponttól számítva fognak tekintetni, midőn vagy já­randóságaikat készpénzben lefizetik, vagy azokról köte­lezvényt állítanak ki. 6. A 6-ik pontnál jelenti pénztárnok úr, hogy a más kerüle­tekbe elköltözöttek közül Trsztyenszky Ferencz, Szilárd János, (szelii) és Stiegler Gusztáv hátrálékaikat rendezték. Terray Gyula és Fehér Lajos ellenben nem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom