Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880–1885

1880. október

38 4 frt adományoztak szorgalmi díjúi a tanulók számára. Bokron a földbirtokosság 6 hold szántóföldet hasíttatott ki a béri lelkész javára. Agárdon Illés Ödön felügyelő Schiff Zsigmond tanítót 20 forinttal jutalmazta a magyar nyelv tanításáért. Szügy ben Pjatrik János patvarczi buzgó földmives az egyháznak 500 irtot hagyományozott, néhai Lichner Józsefné pedig 20 forintot. Önkénytes adakozásokból befolyt az egyházjavára 78 frt, Holényi Ferencz r. kath. és Fay Albert helv. hitv. urak az iskolának 18 darab magyar énekes könyvet adomá­nyoztak ; Kuczelnik Vilma tanító kisasszony pedig a legjobb éneklő tanoncznak 4 ezüst forintost. Gután Frenyo Nándor, Maróthy Emil és Zbell Lajos osztottak a tanulók között adományokat Lapujtón Turcsányi Gusztáv saját készítményü számoló géppel ajándékozta meg az iskolát. F el ső-P et én y b e n Szandtner Gyula 3 frt. Bodonyban Laszkáry Gyula és Komáromi Boldizsár ezüst forintosokat osztottak a tanulók között. B.-Gyarmaton Sztebel János földész 100 frt, Turcsán Pál 10 frtot hagyományoztak az egyháznak. Sz.-P éteren a a torony újra fedetett s befestetett, a templom uj kerítéssel vétetett körül, a paplakon szintén jávítások történtek, mind ez az egyháznak 752 frt 34 kr. költségével. Zsililaván az iskolai tanterem s tanítói lak 192 frt költséggel javíttatott. N.-Sztraczinban az iskola udvara 8 frt költséggel kapuval láttatott el. K.-Zellőn Sárkány Emil 3 könyvet, Ivánka György 3 húszast osztottak a tanulók között. Zo bor falu birája Iván János buzgósága folytán az iskola természet­rajzi eszközökkel láttatott el. N.-Kürtösön az iskola gazdasági épületei újra fedettek. Csemiczky Károly a legszorgalmasabb 5 tanulót l-l frttal jutalmazta a vizsga alkalmával, Sebasteani Adolf magyar könyvek beszerzésére 5 frt adott. Nagy-Lam iskoláját folyosóval látta el. Leégett iskolai épülete újból cseréppel befödetett. A munka a legkeményebb hidegekben folyt és eddig 262 frt 63 kr. kiadást oko­zott. Az első magyar általános biztosító társaságtól az egyház 118 frtot vett fel. Kegy adomány kép Goldperger József felügyelő 5 frt, a szent péteri egyház 1 frt és 31 szalmazsuppot, a szennai egyház 2 frt, Bar­tholomaeides Gyula esperességi gyámintézetielnök 8 frt 30 kr., Gömöry János uradalma 2 szál gerendafát, Kiszely János uradalma 10 darab szarufát, Röbbelen Károly és Henrik urak 35 frt 85 kr., egyes buzgó hivek 40 frtot áldoztak. Hivei a faanyagot és kézimunkát szolgáltatták. A selmeczi tanuló ifjúság „bibliai egylet"-étől egy diszkötésü oltári, egy közönséges biblia, valamint 12 darab ujtestamentom jött iskolás gyer­mekek részére. Valent János gondnok és Frecska János egyházfi kezdeményezésére több buzgó egyháztag a böjti időhöz az oltárt és szószéket finom fekete posztóval vonatta be. Vizsga alkalmával 3 sze­gény jómagaviseletü gyermek l-l ujtestamentomot kapott. Az egyház a kegy adományokból ezenkívül egy keresztelő medenczét szerzett 20 forinton s a paplak mellett vizzuhatagok ellen erős kőpartot emelvén ez által a tönkre ment kert újból alakíttatott. Lest papi és tanítói

Next

/
Oldalképek
Tartalom