Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880–1885
1880. október
12 meg nem feledkezhetünk arról, a mi ép oly igaz, mint a mily régen mondatott: „Natura tenacissimi sumus eorum quae rudibus annis percepimus." Főt. és tek. kerületi közgyűlés! a miket előadtam, a sajtóban, szakavatott körökben ismételve tárgyalva lettek; hat évvel ezelőtt mélyen tisztelt egyetemes felügyelőnk is felemelé intő szavát, — az egyetemes felügyelői hivatalba tavaly lett beiktatása alkalmával tettekben is bebizonyitá áldozatkészségét; én tehát ujat nem mondtam és felszólalásommal csak azt akarom elérni, hogy egyházunk életerős egészséges fáját jó előre óvjuk meg azon veszélyektől, melyek ezt gyökerében megtámadhatnák; a feladatok oly nagyszerűek, hogy azoknak megoldása időt kiván, — mindnyájunknak egyesitett teljes erejét veszik igénybe és be nem szabad várnunk a bajt, hogy reánk törjön, előre kell annak elhárítása módozatairól gondoskodni. „Cavet periculo, qui etiam cum est tutus cavet." Áttérek az egyházi közigazgatás kérdéséhez. Egy helyes közigazgatási rendszer képezi egyházi önkormányzatunk egyik főszükségét. Egyházunk közigazgatási rendszerét oly biztos alapokra látjuk fektetve, szervezetét aként berendezve, hogy egy rendszeres közigazgatás minden igényeinek megfelelni képes, és csak az kívántatik, hogy a maga hatósági körében minden közeg a maga tevékenységét kifejtse. Minden egyház saját hatáskörében Önállóan intézi ügyeit, az esperesség tevékenysége az egyes egyházak intézkedési körét nem sérti, hanem azokat támogatja, a kerületi közgyűlés és a kerületi elnökség a törvényes felügyelet gyakorlására szorítkozik és őseink messze előre látó bölcseségénél fogva, Összetartozásunk megbecsülhetlen kapcsát az egyetemben, ennek élén éltető erejét az egyetemes felügyelő személyében birjuk. A különböző fokon levő egyházi hatóságok jogkörének kölcsönös tiszteletben tartása, egyházi hatóságaink rendszeres öntudatos működése, ez adja meg alkotmányos szervezetünknek az életerőt, hogy minden veszélylyel, ha mutatkozott, szembe szállani és ezt legyőzni képesek voltunk. „Non potest bene geri respublica multorum imperiis." Az egyházi közigazgatás minden fokán, nem a felsőbbség utasításai azok, melyek tevékenységünket mozgásba hozzák, — ennek rugója az öntudatos egyéni eselekvés, mely önként nyilvánúl ottan, a hol az egyház szükségletei helyes felismerése folytán tenni való mutatkozik. Ügyeinket a többség bizalma által választott tisztviselők vezetik. Erénynek nevezhető tulajdont képez, hogy egyházunk tagjai, az